A kábeltévézés aranykorában sokan a német csatornákat nézték napi rendszerességgel, én viszont az olaszokra – Italia 1, Rete 4, Canale 5, RAI 1, vagy éppen RAI 2 – voltam rákattanva, hiszen még értettem is valamit belőlük. Így a reklámok révén már tizenéves kölyök koromban „megismerkedtem” a Birra Morettivel. Az első találkozásunkra viszont 2012 májusáig kellett várom, amikor párommal az első közös kirándulásunk alkalmából ellátogatunk az Olaszországban élő unokatestvéreihez. A Torinótól mindössze 40 percnyi autóútra lévő Ceresole D’albában eltöltött csodálatos napok egyikén, a sok sétától és a melegtől megszomjazva betértünk egy kis helyi kocsmába, ahol csakis Birra Morettit ihatott az ember. Egy-egy pohár sört gurítottunk le a torkunkon, de most majdnem tíz év távlatából visszagondolva az a csapolt sör köszönőviszonyban sincs a mostani tesztalanyunkkal. Arra gondolkodás nélkül adnék egy erős nyolcast, viszont a Heineken Románia Rt. által licenc alapján készített és palackozottat csak egy gyenge 5.5 ponttal jutalmaztam meg… Elfogult lennék? Nem hiszem!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Birra Moretti L’autentica. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 16., kedd
Birra Moretti L’autentica
A kábeltévézés aranykorában sokan a német csatornákat nézték napi rendszerességgel, én viszont az olaszokra – Italia 1, Rete 4, Canale 5, RAI 1, vagy éppen RAI 2 – voltam rákattanva, hiszen még értettem is valamit belőlük. Így a reklámok révén már tizenéves kölyök koromban „megismerkedtem” a Birra Morettivel. Az első találkozásunkra viszont 2012 májusáig kellett várom, amikor párommal az első közös kirándulásunk alkalmából ellátogatunk az Olaszországban élő unokatestvéreihez. A Torinótól mindössze 40 percnyi autóútra lévő Ceresole D’albában eltöltött csodálatos napok egyikén, a sok sétától és a melegtől megszomjazva betértünk egy kis helyi kocsmába, ahol csakis Birra Morettit ihatott az ember. Egy-egy pohár sört gurítottunk le a torkunkon, de most majdnem tíz év távlatából visszagondolva az a csapolt sör köszönőviszonyban sincs a mostani tesztalanyunkkal. Arra gondolkodás nélkül adnék egy erős nyolcast, viszont a Heineken Románia Rt. által licenc alapján készített és palackozottat csak egy gyenge 5.5 ponttal jutalmaztam meg… Elfogult lennék? Nem hiszem!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)