2017. szeptember 29., péntek

A péntek esti kapás/új: Ciuc Premium Weizen


Itt vettem: Carrefour Market (Sepsiszentgyörgy)
Ára: 3,79 lej

Bolgár nyaralás: Astika


Az augusztus végi kirándulás harmadik napjának reggelén ötödmagammal elmentünk tejet és paradicsomot vásárolni a szállásunk közelében lévő kisboltba, ám a szükséges betevők mellé egy-egy sört is beraktunk a kosarunkba. Az én választásom az Astikára esett, amit a bolgárok jó sörnek tartanak. Harminchét éve, azaz 1980 óta állítják elő – a szakértők szerint az Astika egykoron a szomszédos országbeli söripar egyik prémium márkája volt – ezt a habos nedűt, ami nekem is tetszett. A kellemes szénsavassága mellé kissé kesernyés, savanykás íz társul. Egy picit vizezettnek tűnt, továbbá mindössze 4,3%-os az alkoholtartalma, és talán ez adja a serital egyszerűségét. A ratebeer.com sörértékelős portálon olvasható hozzászólások szerint, amióta az amerikai Molson Coors multihoz került az ital, rohamosan romlott a minősége. Nekem ízlett az Astika, még annak ellenére is, hogy csak az átlagos világos sörök kategóriájában sorolhatom be.

Gyártja: Kamenitza AD, Bulgária
Származási hely: Bulgária
Itt vettem/kitől kaptam: Várna Minimarket
Ára: 1,20 léva (mintegy 2,82 lej)
Kiszerelése: doboz
Mennyiség: 500 ml
Alkoholtartalom: 4,3%
Összetevők: víz, árpamaláta, komló
Típus: világos sör (pale lager)
Színe: sárga
A sör pontszáma: 6.5/10
Megérte megkóstolni?: igen
Újra vennék/innék?: ha lehetőség adódik rá, akkor miért is ne


2017. szeptember 22., péntek

Bolgár nyaralás: Zagorka Retro

A nyaralás alatt az ebéd és a vacsora elmaradhatatlan folyékony kenyere volt a Zagorka Retro, amelyet már az első korty után megkedveltem. Határozottan kijelenthetem, hogy ez egy tisztességes bolgár sör, s a 60–70 éveket felidéző külseje – klasszikus üveg, címke – miatt gyorsan belopja magát az ember szívébe. Barátaim sokat dicsérték, és elmondhatom, hogy nem beszéltek hülyeséget, amikor erről a habos nedűről áradoztak. Színe világossárga, habja tiszta és fehér, amely egy bő percig meg is marad a pohárba való kiöntés után. Kellemes illata mellé enyhén keserű íz társul, s az átlagos szénsavassága ad az egésznek összhangot.


Mindet összevetve a Zagorka Retro egy jó sör, s ha Bulgáriában jár az ember, akkor mindenképpen el kell fogyasztania egy-két üveggel belőle. A helyiek szerint ezzel a seritallal a gyártó egy másik, régen elmúlt, egyszerűbb idők emlékét próbálja felidézni.

Gyártja: Zagorka Brewery, Bulgária
Származási hely: Bulgária
Itt vettem/kitől kaptam: Holiday Restaurant, Várna
Ára: 2,90 léva (mintegy 7 lej)
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 500 ml
Alkoholtartalom: 4,5%
Összetevők: víz, árpamaláta, árpa, komló
Típus: világos sör (pale lager)
Színe: világossárga
A sör pontszáma: 8/10
Megérte megkóstolni?: igen
Újra vennék/innék?: határozottan igen


2017. szeptember 15., péntek

Bolgár nyaralás: Burgasko Svetlo

Idén a bolgár tengerparton nyaralt a család a barátokkal, így lehetőségem nyílt arra, hogy több helyi sört is megkóstoljak. Várnára való megérkezésünk után a hosszú út porát egy Kamenitzával öblítettem le, s a napsütéses Kabakum Beach-en elfogyasztott második söröm pedig a Burgasko Svetlo volt. Ez egy könnyű habos nedű, hiszen alacsony az alkoholtartalma, és nem túl szénsavas. Illata jó, amiben érződik a komló és maláta aromája is. Kissé édeskés a Burgasko és semmi különlegességet nem rejt magában. Az első korty után a Becks jutott eszembe róla, talán azért, mert nagyon hasonlítanak egymásra... Egyszerű és jó sör (1971 óta főzik, kezdetben a Burgasz tengerparti városában), ami meglehetősen oltja az ember szomját a forró bolgár nyári vagy nyár végi napon.


Gyártja: Astika Brewery (Molson Coors), Bulgária
Származási hely: Bulgária
Itt vettem/kitől kaptam: Kabakum Beach, Várna
Ára: 3 léva (7 lej)
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 500 ml
Alkoholtartalom: 4,4%
Összetevők: víz, árpamaláta, komló
Típus: pale lager
Színe: aranysárga
A sör pontszáma: 7/10
Megérte megkóstolni?: igen
Újra vennék/innék?: igen


2017. szeptember 12., kedd

Silva Romanian Pale Ale


A Strong Dark Lagerrel ellentétben a Silva Romanian Pale Ale-je sokkal, de sokkal jobbra sikeredett. Azt kell mondjam, hogy az új keletű romániai sörök közül az egyik legjobbja lett az RPA. Az India Pale Ale (IPA) stílusú habos nedű már az üveg megnyitásakor felhívja magára a figyelmet, hiszen az illata nagyon kellemes. Érződik benne a gabona, némi karamell és a komló. A pohárba való kiöntés után szembeötlik velünk a borostyánsárga színe, illetve a gyorsan felszívódó bézs habja. Az első korty után feltűnik az is, hogy a karamell és a komló páros egy jellegzetes keserű ízzel ajándékozza meg a seritalt. Az egészet a RPA közepes szén-dioxid-tartalma fogja össze, amitől egy tisztességes sört, kiegyensúlyozott és könnyű italt kapunk. Aki még nem kóstolta, az tegye meg minél előbb, hiszen ez a Silva megér egy misét.



Gyártja: Heineken Románia Rt.
Származási hely: Románia
Itt vettem/kitől kaptam: Barabás András
Alkoholtartalom: 5.5%
Összetevők: víz, árpamaláta, komló
Típus: félbarna sör (APA)
Színe: borostyánsárga
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 500 ml
Ára: ajándék volt
A sör pontszáma:8/10
Megérte megkóstolni?: igen
Újra vennék/innék?: igen, határozottan



2017. szeptember 8., péntek

Praga Premium Pils 4,7%

Egy újabb cseh sör. A nevéből kiindulva azt hinnénk erről a habos nedűről, hogy Prágában készítik... De nem! A Praga Premium Pilset a Csehország déli részén fekvő városban, České Budějovicében főzik, licenc alapján pedig még Dániá­ban is állítanak elő belőle.



2017. szeptember 6., szerda

Pilsner Urquell


A cseh sör! A legjobb csehországi habos nedű, amelyet eddig ittam, és a kedvenc Staropramennél is jobb. Nagyon kiváló ez a serital, hiszen minden olyan jellemzővel rendelkezik, amelytől egy sör igazán jó. Jellegzetes az íze, a komló meglehetősen dominál benne, és semmi átlagos dolog nincs a Pilsner Urquellben. Remélem, nem túloztam a sok pozitív jelzővel, de egyebet nem tudok mondani róla. Ez egy olyan sör, amelyet vagy szeretsz, vagy nem, a szakavatottak számára pedig egy klasszikus. Annak ellenére, hogy tetszett ez a nagy múltú és talán a leghíresebb cseh sör, nem lesz kedvencem, mert – hülyén fog hangzani – túl tökéletes. A Pilsner Urquell egy komoly sör hírében áll, ezért nem finomkodik fogyasztóival, erős a karaktere, és csak imádni lehet.

Gyártja: Plzeňsky Prazdroj – Plzeň/Csehország
Származási hely: Csehország
Forgalmazza: Ursus Breweries Rt.
Itt vettem/kitől kaptam: Profi (Sepsiszentgyörgy)
Alkoholtartalom: 4,4%
Összetevők: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat
Típus: világos sör
Színe: aranysárga
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 330 ml
Ára: 3,85 lej
A sör pontszáma: 8,5/10
Megérte megkóstolni?: igen
Újra vennék/innék?: igen


2017. szeptember 4., hétfő

40 métert haladt 29 korsóval a kezében

Saját világrekordját megdöntve 29 egyliteres teli söröskorsóval sikerült megtennie 40 métert egy német férfinak vasárnap az alsó-bajorországi Abensbergben egy népünnepélyen.

Fotók: idowa.de
Oliver Strümpfel kétszerindult el a söröskorsókkal teli tálcákkal, és már az első alkalommal sikerült neki az új rekord, mivel a 27 krigliből egyet sem ejtett le, illetve egyikből sem löttyintett ki a megengedettnél többet.

Másodjára 31 korsóval tette meg a kijelölt távolságot, ám ekkor az egyik korsó leesett a tálcáról, egy másikból pedig kilöttyent a tartalmának több mint a 10 százaléka, így végül 29 korsó sikeres végigcipelését írták neki jóvá.

Az eseményen, amelyet a Gillamoos nevű népünnepélyen tartottak, jelen volt egy rekordellenőr és egy közjegyző is a hitelesítés céljából.


A korábbi világrekordot 2014-ben állította fel Strümpfel 25 söröskorsóval. A férfi csalódott, hogy az idén a második kísérlet nem sikerült teljesen, és a következő Gillamoos alkalmával akarja bebizonyítani, hogy igenis képes 30 korsónál több sör elvitelére.

A rekorder az elmúlt hónapokban rendszeresen gyakorolt mind az erőt, mind a technikát tekintve. Harminc nagy korsó sör 70 kilót jelent. (Forrás: HÍR TV)

2017. szeptember 2., szombat

Sörgyártásban visszaesett Románia, de fogyasztásban tartja a szintet

Öt év alatt csak 70 millió literrel nőtt a hazai sörgyártó kapacitás, ami miatt Románia már csak a kilencedik legnagyobb termelő az Európai Unióban. Az ivás jobban megy, mint a gyártás, ebben a hatodik helyen áll az ország.

Visszaesett Romániai a legnagyobb sörgyártók európai rangsorában, derül ki az Eurostat legfrisebb adataiból. Tavaly 1,76 milliárd liter sört gyártottunk, ami az Európai Unión belül a kilencedik legnagyobb mennyiség. A mezőnyt lóhosszal vezeti Németország, melynek a tavalyi termelése 8,31 milliárd liter volt. A második helyen Nagy-Britannia áll 5,15 milliárd literrel, majd Lengyelország következik 4,05 milliárd literrel. A dobogósokon kívül Spanyolország, Hollandia, Belgium, Franciaország és Csehország előz még meg bennünket.

Fotó: adevarulfinanciar.ro
Öt évvel korábban Románia még hatodik volt uniós szinten 1,69 milliárd literrel, ám Hollandia, Csehország és Franciaország időközben megelőzte. A leglátványosabban a holland söripar fejlődött. 2011-ben a németalföldiek nem fértek be az első tízbe, termelési kapacitásuk a 900 millió litert sem érte el, tavaly azonban már 2,64 milliárd liter sört főztek. A jelenleg Top 10-es országok közül egyedül Németország termelése csökkent, tavaly kb. 400 millió literrel kevesebb sört állítottak elő, mint 2011-ben.

A legnagyobb sörivók a csehek


Az egy főre eső sörfogyasztás tekintetében az Európai Unión belül előkelőbb helyen áll Románia, mint sörgyártásban, hiszen csak hat nemzet fiai és lányai isznak többet nálunk. A legnagyobb sörivók a csehek, akik fejenként átlagban 142,4 litert engednek le a torkukon egy év leforgása alatt. Mivel ebben az átlagban a csecsemők is benne vannak, egy átlagos felnőtt cseh ennél lényegesen többet fogyaszt a folyékony kenyérből.

A második és a harmadik helyet holtversenyben az osztrákok és a németek foglalják el 104,7 literrel. A lengyelek átlagos fogyasztása 99, az íreké 97,5, a litvánoké pedig 97,1 liter. Ez utóbbiaktól nem sokkal vagyunk lemaradva, tavaly ugyanis az egy főre eső romániai sörfogyasztás 92,1 liter volt. Azt gondolhatnánk, hogy az angolok szintén nagy sörivók, ám a szigetország egy főre eső fogyasztása messze elmarad az éllovas országokétől, éves szinten csupán 67,7 liter.

A legkeresettebb márkák hazaiak


A romániai sörivók hozzávetőleg 2 milliárd eurót költenek egy év alatt kedvenc italukra. A hazai piac sajátos jellemzője, hogy bár azt a multinacionális vállalatok uralják (Asahi Breweries, Heineken, Molsoncoors, Carlsberg Group), a legkeresettebb márkák hazaiak, igaz, ezeket is a multik gyártják. A Romániában eladott sör 97 százalékát belföldön állítják elő. A sör az egyetlen olyan tömegfogyasztási cikk idehaza, melyből az importtermékek az eladások kevesebb, mint 5 százalékát teszik ki. (Forrás: maszol.ro/Pengő Zoltán)