Ahogy a korábban tesztelt öt Óvatos Duhajból négyet, úgy a mostani tesztalanyt is a sepsiszentgyörgyi Merkúrban vásároltam, abban az időszakban, amikor még voltak érdekes sörök a székelyföldi üzletláncban. A Soproni gyümölcsös sörei közül már véleményeztem a meggyest, amit 6-osra értékeltem, és előlegben annyit elárulhatok, hogy a málnás nem ízlett annyira, de megkapta az átmenő jegyet.
Az IPA, a Démon, a Meggy Ale és a Búza után ez az ötödik Óvatos Duhaj, amit megkóstoltam a Sopronitól. Egy ideig két sepsiszentgyörgyi boltban is lehetett vásárolni Soproni Óvatos Duhaj APA-t, ám mostanra sajnos eltűnt a polcokról. Pedig úgy gondolom, lenne rá kereslet, hiszen egy friss, könnyed, de karakteres sörről van szó. A sör a sorozat többi tagjához hasonlóan egyszerű, letisztult dizájnnal büszkélkedik, a sötétkék színű doboz jól illik az általános arculathoz, s a szokásos betűtípus és felirat mellett rengeteg információval látja el a vásárlót, így már a kinyitás előtt sokat megtudhatunk erről az american pale ale-ről.
A fehér dobozos IPA, a fekete Démon és a meggyes-lilás köntösbe bujtatott Meggy Ale után következzen a kék színnel fémjelzett Soproni Óvatos Duhaj Búza, amely belga búzasörnek, azaz witbiernek készült. Az eddig kóstolt és tesztelt sörök közül a Hoegaardenhez tudnám hasonlítani, igaz, csak stílusában, mert a két habos nedű köszönőviszonyban sincs egymással. Nagyüzemi próbálkozásnak jó, de én csak egy közepes hatost adtam rám. Egy ideig két sepsiszentgyörgyi boltban is lehetett vásárolni a soproniak búzáját, ám mostanra már kikopott az üzlet polcairól, pedig igény lehetett volna rá, hiszen itthon ebben a kategóriában nagyon vékony a felhozatal.
Az IPA és a Démon után következzen a Soproni Óvatos Duhaj család egy újabb tagja, ami egy szűretlen felső erjesztésű meggyes sörkülönlegesség. Mivel tetszett és ízlett a korábban említett két serital, így nem sokat gondolkodtam azon, hogy vegyek-e a Soproni Óvatos Duhaj Meggy Aléből vagy sem, amikor felfedeztem azt a szentgyörgyi Merkúrban. Nekem a meggyes sörökről elsősorban a Belgiumban készült testvérei jutnak eszembe, de azokkal csak ritkán találkozik az ember, így a soproniak terméke azoknak olcsóbb alternatívája lehet. Ezt azért mondom, mert ezt az Óvatos Duhaj Meggy Alét jól összerakták és nagyüzemi sörhöz képest egészen finom, valamint teljesen rendben is van.
A Dreher Sörgyárak Zrt. valamikor 2020 áprilisában dobta piacra az általa igazi sörkülönlegességnek nevezett termékét, s ha jól tudom, abban az időszakban ez volt a második magyarországi nagyüzemi IPA. Első számú vetélytársa akkor a Soproni Óvatos Duhaj IPA volt, amelyről még 2018. február 5-én jelent meg véleményezésem, és az az india pale ale 7,5 pontot kapott. A Drehertől legutóbb a Szilaj Meggyet teszteltem, s ahogy akkor, most is el kell mondanom, hogy a Dreher az egyik kedvenc magyar söröm, így ismét jólesett megkóstolni egy újabb habos nedűjüket.
A skót Tennent’s Gluten Free – amelyet 2022 januárjában teszteltem és egy szolid hatosra értékeltem – után következzen egy újabb gluténmentes folyékony kenyér, ám ezúttal a Pécsi Sörfőzdétől. A magyarországi gyár valamikor 2019 elején, hosszú hónapok termékfejlesztői munkája, egy különlegesen átalakított recept és rengeteg laboratóriumi vizsgálat után dobta piacra a hiánypótló Pécsi Sör Prémium Lager Gluténmentesét.
Négy évvel ezelőtt a Borsodinál úgy döntöttek, hogy nagyüzemi sörkészítőként megpróbálják meglovagolni a Magyarországra is jócskán begyűrűzött kézművessör-forradalmat, s mind arculatban, mind sörtípusban olyat alkottak, ami kézművesnek is könnyen elmenne. Elsőnek egy hoplágert dobtak piacra, majd következett egy india pale ale, egy félbarna serital (a Borsodi Amber Ale-hez ez idáig nem volt szerencsém) és három ízesített, gyümölcsös ale. Most a Borsodi Hoppyt vesszük nagyító alá, de a későbbiekben érkezik a Borsodi IPA, a Borsodi Gyömbér Ale, a Borsodi Meggy Ale és a Borsodi Tropical Ale tesztje és véleményezése is.
Mondtam már, ugye, hogy a Dreher a kedvenc magyar nagyüzemi söröm, így mindig jólesik megkóstolni egy-egy újabb habos nedűjüket. Még 2020 augusztusában a sepsiszentgyörgyi Merkúrban fedeztem fel a Dreher Szilaj Meggyet, amelyet időközben simán átkereszteltek Dreher Meggyre. A dobozon fellehető infók szerint a névváltoztatás mellett valamelyest keserűbb is lett a sör, hiszen tizennégyről tizenhatra nőt az ízesített seital IBU-ja. Sajnos, erről most nem tudok referálni, ám ha lesz alkalmam megkóstolni az új meggyes sört, elmesélem, hogy észleltem-e különbséget a két folyékony kenyér között.
Még az év elején, pontosabban január 19-én írtam legutóbb – igaz, első alkalommal is – a budapesti Horizont Brewing egyik sörkülönlegességéről, így elérkezettnek láttam az időt, hogy ismét terítékre kerüljön a magyarországi főzde. Akkor a Morning Joe-t vettem górcső alá, ami egy karakteres breakfast stout volt, most viszont a különböző amerikai komlókkal főzött, könnyed, német típusú lagerre, a Herr-re esett a választásom. Előlegben annyit elárulhatok, hogy ez a kézműves serital hideg komlózással (forralás után adagolt komlóval) készült, amitől egészen újszerű és nem utolsósorban izgalmas lett a folyékony kenyér.
Közel másfél évvel ezelőtt egy barátomtól kaptam ajándékba ezt a sört, amelyet valamilyen okból sokáig őrizgettem a hűtőben. Talán azért idegenkedtem tőle, mert teljes egészében ismeretlen volt számomra mind a serital, mind a gyulai Elixbeer Sörfőzde… Pedig nem kellett volna, hiszen a roppant minimalista címkével ellátott folyékony kenyér elnyerte a tetszésemet, és finom is volt! Az Elixbeer pIPA amellett, hogy egy magyarországi kézműves sör, egyben egy díjnyertes magyarországi kézműves sör: a 2019-es CEBA-n (Central European Beer Award) elnyerte az aranyérmet (Champion), továbbá a kategóriagyőztesek közül is ezt a habos nedűt találták a legjobbnak, és még a verseny Média-díját is elhozta.
Még 2017-ben írtam a Dreher Classicról, amely a kedvenc magyarországi nagypályás söröm. Akkor úgy fogalmaztam, hogy ezt a seritalt bármikor és bárhol meg tudom inni, mivel markáns ízével, kellemes illatával és nem utolsósorban roppant elegáns külalakjával fogott meg. Azóta sok víz lefolyt az Olton és a Dunán, s 2019 februárjában olvastam valahol az interneten, hogy velejéig megváltozott a Dreher: új márkalogó, új csomagolás, új recept és új név. Mivel nagyon kíváncsi lettem, az első adandó alkalommal beütöttem az orrom a sepsiszentgyörgyi Merkúr üzletbe (itt rendszeresen kaphatóak a különböző Dreher termékek), és láss csodát, ott az új Dreher. A névkülönbség egyből szembetűnő volt, hiszen a Classicból Gold lett, továbbá a dobozon ott pompázott a felfrissült logó és az 1945-ben a visszavonuló német haderő által felrobbantott régi budapesti Erzsébet híd fotója. Kóstolás után jött az újabb meglepetés: az új sörnek lágyabb az íze, mint az elődjének, és az összetevők közül hiányzik a kukoricagríz. Az utóbbi dolognak különösen örvendtem, mivel a kukorica a gagyibb, a silányabb minőségű, az olcsóbb serek hozzávalója, és úgy vélem, hogy ezzel a Dreher megszabadult, levette magáról a régi, ütött-kopott ruháját.
