2021. július 28., szerda

Húsz évvel ezelőtt Észak-Koreába költöztettek egy patinás angol sörfőzdét

A fennállása kétharmadában az alapító család vezette Usher's of Trowbridge 2002 óta már a világ egyik legzártabb országában működik.

Fotók: Wikipedia

Ha a távol-keleti italokra gondolunk, akkor biztosan nem a világos sör fog először eszünkbe jutni, hiszen minden országnak megvan a maga tradicionális búfelejtője, vagy alkoholos itala, amik legtöbbször rizsből, erjesztéssel, vagy égetéssel készülnek – ilyenek a szodzsu (Korea), a szaké (Japán), illetve a pajcsiu (Kína) –, a XIX. és XX. század fordulóján azonban a nyugati hatás annyira erőssé vált, hogy sorra nyíltak a kisebb-nagyobb sörfőzdék, amik változó minőségű, előbb az európaiakat kiszolgáló termékeket gyártottak.

Edelweiss Weissbier Hefetrüb



A Gösser Spezial után az Edelweiss Weissbier Hefetrüb a második osztrák ser, ami bekerült a blogunk sörgalériájába. A mostani tesztalanyunk egy szűretlen búzasör, amit a „sógorok” legnépszerűbb ilyen típusú habos nedűjeként tartanak számon. Nevét a havasigyopárról kapta, s még most is egy, az 1646-ban meghonosított módszer alapján főzik, olyan recept szerint, amely az 1475-ben alapított Hofbräuhaus Kaltenhausenhez (Ausztria legrégebbi búzasörfőzdéje) köthető. Maga az Edelweiss márka ehhez képest fiatal, hiszen csak 1986 óta készítenek ezzel a névvel sört, de azóta töretlenül felívelőben van a hírnevük. Hogy mennyire jó munkát végeznek az Alpok lábánál fekvő sörgyárban (Brauhaus Zipf), az tükrözi a legjobban, hogy az Edelweiss az évek során rengeteg díjat bezsebelt, ezek között ott van a Hefetrüb által a 2012-es World Beer Cupon szerzett bronz- és a 2020-as European Beer Star vetélkedőn elnyert ezüstérem.

2021. július 21., szerda

2021. július 19., hétfő

Angelo Poretti 5 Luppoli Bock Chiara


A tavalyelött ajándékba kapott három Angelo Poretti habos nedű közül utolsóként következzen a Bock Chiara, ami egy ötféle komló (ezt a nevében lévő 5-ös is fémjelzi) hozzáadásával készült félbarna sör. Nem akarom lelőni a poént, de ez a talján főzet nem ízlett, hiszen csak 5 pontot adtam rá, akárcsak testvérének, az Angelo Poretti 4 Luppoli Lagernek.

2021. július 13., kedd

Hoegaarden Witbier



Jómagam sem tudom megmagyarázni, hogy miért, de a Hoegaarden Witbierre mindig is úgy gondoltam mint a burzsoák, a sznobok sörére. Talán a túlzottan világos színe vagy éppen a kocsmákbéli borsosabb ára vezetett ennyire félre, mert amikor én is megkóstoltam, akkor tört rám a felismerés, és rá is kellett jönnöm, hogy ez egy igazán finom habos nedű. A mostani sörkritika főszereplője egy klasszikus belga búzasör, aminek az eredete egészen 1445-ig nyúlik vissza. A feljegyzések szerint Hoegaardenben kissé savanyú búzasört készítettek, de miután a helyi szerzetesek narancshéj és koriander hozzáadásával kezdtek el kísérletezni, minden megváltozott, és megszületett a mára már világhírű serital receptje. A 18. század elején a flamand faluban nem kevesebb mint tizenkét főzde üzemelt, ám ezek száma 1726-ra már harminchatra nőtt. Bő két évszázaddal később a bőség és a felvirágzás időszakát hanyatlás követte, s 1957-ben bezárták az utolsó, még működő főzdét (Brouwerij Tomsin). Nyolc esztendővel később a hoegaardeni születésű Pierre Celis feltámasztotta a helyi sörfőzést olyannyira, hogy a 80-as évek derekára már 75 ezer hektoliter sört tudott előállítani. A sörgyár 1985-ben egy tűzvész során elégett, de ez sem törte meg a Hoegaarden sikertörténetét. Azóta ez a különleges ízvilágú folyékony kenyér meghódította az egész világot, s Európán kívül Észak-Amerikában, Ausztráliában és Ázsiában is kedvelik. Most a witbier (fehér sör) kapcsán azt is megtudtam, hogy a fehér megjelölés Belgiumban, Németországban és más országban is búzasört jelent… Ahogy a közmondás tarja: a jó pap is holtig tanul.

2021. július 11., vasárnap

Nagyon nem fogyott a járvány idején a Tiltott Csíki Sör

Bár a piac, ha minimális mértékben is, de bővült, a székelyföldi gyártó bevételei negyedével visszaestek.

Fotók: Facebook / Csíki Sör
Lényegesen rosszabbul teljesített az ágazati átlagnál a koronavírus-járvány első évében a legnagyobb székelyföldi sörgyártó, a Lixid Project kft. A csíkszentsimoni vállalat árbevétele a 2019-es 34,7 millió lejről 26 millióra csökkent, ami kb. 25 százalékos visszaesés. A cég vesztesége 1,1 millióról 9,8 millió lejre nőtt, míg dolgozóinak a száma 125-ről 130-ra emelkedett. A Tiltott Csíki Sör gyártójának gyenge eredménye főleg annak fényében meglepő, hogy az ágazat a vártnál sokkal könnyebben vészelte át a tavalyi évet.

A szombati vásár: kenderes sör


Itt vettem: Lidl (Sepsiszentgyörgy)
Canna Breeze – 4.16 lej (330 ml)

2021. július 5., hétfő

A hétfői vásár: Argus (Electric Castle) Bere Pale Ale

  

Itt vettem: Lidl (Sepsiszentgyörgy)
Argus (Electric Castle) Bere Pale Ale – 3.99 lej (500 ml)

Okos sörhűtő robottal robbantja a nyarat a Heineken



A márka amerikai kampányában mutatják be a medencés bulikon is jól teljesítő, kerekeken guruló sörkiszolgálót. A First World problem listán előkelő helyen szerepelhet, hogy túl nehéz a hűtőtáska, de a Heineken ezt is megoldotta – írja az AdAge. A sörmárka a B.O.T.-nak, Beer Outdoor Transporternek (körülbelül Kültéri Sör Szállító) nevezte el a kedvesre designolt robotot, aki hűen követ bárhova, hogy a hideg sörről egy pillanatra se kelljen lemondani. A B.O.T. összesen 12 dobozt képes tárolni és azt is meg tudja kérdezni, szomjas vagy-e?