2023. március 31., péntek

Radeberger Pilsner


Vallomással kell kezdenem, hiszen amíg nem találkoztam a Radeberger Pilsnerrel, addig nem is tudtam erről a sörről, amelynek világraszóló sikertörténete a keletnémet Drezda szomszédságában található Radebergbe vezethető vissza. A szászországi város öt szülötte – Gustav Philipp, Max Rumpelt, Florenz Julius Schone, Carl Hermann Rasche és Heinrich Minckwitz – 1872-ben úgy határozott, hogy sörgyárat alapítanak, azzal a nem titkolt céllal, hogy koruk legjobb pilsnerét állítsák elő. A legenda szerint egyikük sem tudott semmit a sörfőzésről, de ez nem tántorította el őket, hiszen azt vallották, hogy egy jó Pilsnernek nem muszáj a cseh Pilsenből jönnie. Annyira remekre sikeredett a radebergi sör, hogy gyorsan Németország-szerte ismertté vált, és a gyár 1885-ben felvette a Radeberger Exportbierbrauerei nevet. A 19. század vége felé a Radeberger Pilsner először New Yorkot, majd az egész világot meghódította, és az elmúlt években egymás után nyíló hipermarketek révén eljutott hozzánk, Székelyföldre is.

2023. március 30., csütörtök

Veszélyben a trappista sör, mert elfogynak a barátok

Százkilencven éve főzik lelkesen Belgium trappista kolostorának szerzetesei a Westmalle söröket. Csakhogy egyre kevesebben állnak szerzetesnek manapság.

Fotók: Wikipedia

Negyvenmillió palack sört állítanak elő trappista szerzetesek a Westmalle apátságban évente. Nagyrészt meg is isszák ezt Belgiumban és Hollandiában, de bőségesen jut exportra is: a fő piacok Nagy Britannia, Franciaország és Olaszország. Kereslet tehát lenne, de baj van az emberi erőforrással. Az Achel sörök sorsa mutathatja meg a borús jövőt: minthogy elfogytak a trappista szerzetesek, egy magánvállalkozó vette meg a márkát, ezt követően, januárban pedig megfosztották az Achel belga apátsági söröket attól, hogy a trappista jelzőt viseljék.

2023. március 29., szerda

A németek kifejlesztették az instant sört, már el is kezdik árulni

Fotó: Wikipedia

A Klosterbrauerei Neuzelle sörfőzde olyan sörport fejlesztett, amit csak fel kell önteni vízzel, és máris előttünk van az alkoholmentes sör. Újfajta sörrel rukkolt elő az egyik tradicionális német sörfőzde, a Klosterbrauerei Neuzelle. A cég kifejlesztette a világ első porított sörét, vagyis lényegében az instant sört. Az ital alkoholmentes, magas dextrintartalmú, főzni pedig ugyanúgy főzték, mint bármelyik másikat, csak a végén vízben oldódó porrá, illetve granulátummá alakították át.

2023. március 24., péntek

Sört főznek az osztrák nyugdíjasok

Fotó: (c) Hans Grasser / KWP

Három éve, egy nyugdíjasotthon pincéjében berendezett sörfőzdéből indult az Oma és Opa márka sikertörténete, amelyek időközben a bécsi közönség nagy kedvenceivé váltak. Az 1841-es helyi receptből készülő söröket eredetileg a lakók szórakoztatására kezdték főzni, a heti egy sörfőzős nap eredménye 15 ezer üveg sör és egy bécsi gourmet-magazin közönségdíja. Az Atgerdorf idősotthon-hálózat más egységeiben is készülnek különböző kézműves termékek.

2023. március 17., péntek

Capri szigete ihlette a Peroni új lágerét

A mediterrán életérzést magában hordozó, a trendeknek megfelelően könnyen iható lágert vezet be a Peroni. A Peroni Nastro Azzurro Stile Capri jellegzetes ízét a prémium minőségű olasz citromnak és az olajfalevélnek a kivonata teszi még egyedibbé. „A könnyen iható sörök volumenben és értékben is világszerte kétszámjegyű bővülést mutatnak, akárcsak Magyarországon” – szögezi le Mocsári Judit, a nemzetközi márkák senior márkamenedzsere. Ebből a megfontolásból döntött úgy a Peroni, hogy megcélozza ezt a jelenleg leginkább amerikai és mexikói sörök dominálta szegmenst.

Fotók: Peroni

2023. március 16., csütörtök

2023. március 8., szerda

Borsodi Hoppy


Négy évvel ezelőtt a Borsodinál úgy döntöttek, hogy nagyüzemi sörkészítőként megpróbálják meglovagolni a Magyarországra is jócskán begyűrűzött kézművessör-forradalmat, s mind arculatban, mind sörtípusban olyat alkottak, ami kézművesnek is könnyen elmenne. Elsőnek egy hoplágert dobtak piacra, majd következett egy india pale ale, egy félbarna serital (a Borsodi Amber Ale-hez ez idáig nem volt szerencsém) és három ízesített, gyümölcsös ale. Most a Borsodi Hoppyt vesszük nagyító alá, de a későbbiekben érkezik a Borsodi IPA, a Borsodi Gyömbér Ale, a Borsodi Meggy Ale és a Borsodi Tropical Ale tesztje és véleményezése is.

Söralátét: Harghita (2)

 

2023. március 3., péntek