A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyéb sörök. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyéb sörök. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. augusztus 2., vasárnap

John Smith’s Extra Smooth



Még 2022 augusztusában, a neszebári nyaralásunk alkalmával az egyik tengerparti kocsmában találtam rá erre az angol sörre, amely egyszerű, roppant letisztult külsejével keltette fel a figyelmemet. Csak harmadik nekifutásra rendeltem belőle egy dobozzal, mivel eleinte idegenkedtem tőle, hiszen számomra teljesen ismeretlen volt. Végül azonban győzött a kíváncsiságom, ám ott motoszkált bennem, hogy milyen lehet az az angol sör, amely bekerült egy bolgár beach bár hűtőjébe. Ezzel sem a szigetországi alét, sem pedig a vendéglátóipari egységet nem akartam megsérteni. Nem bántam meg, hogy megkóstoltam, mivel a John Smith’s Extra Smooth révén egy legendás és klasszikus angol serital került fel a Sörcsap rangsorába.
 

2026. július 29., szerda

Argus Strong 7.0%



Kezdjük talán ott, hogy ezt az Argus Strongot még valamikor 2021 végén vásároltam a  sepsiszentgyörgyi Lidlben. Akkor még 7,0%-os alkoholtartalommal került a polcokra, azóta viszont mind külsejében, mind pedig erejében megújult: a jelenlegi változat már ismét 7,2% alkoholt kínál. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy maga a teszt is már jó ideje megvolt, csak valahogy most jutottam el odáig, hogy végre „papírra vessem” a tapasztalataimat. Nem ez az első találkozásom ezzel a sörrel: 2018 nyarán már véleményeztem egy 7,2%-os Argus Strongot, amely akkor átment a vizsgán, a mostani tesztalany viszont csúnyán megbukott, hiszen még az öt pontot sem érte el. Ez egyébként már a hetedik Argus sör, amely felkerül a Sörcsap ranglistájára: korábban a Black (6,5 pont), a Premium (4), az Unpasteurised (5), az IPA Radler (6) és a Session IPA (4) is a górcsövem alá került. Ahogy így végignézem ezt a sort, egyre inkább az az érzésem, hogy az Argus egy nagyon középszerű sör. Egy-két iható darab ugyan akadt közöttük, de egyik sem hagyott maradandó emléket.

2026. június 11., csütörtök

Samuel Adams Boston Lager


Hihetetlen, de a Budweiser King of Beers és a Miller Genuine Draft után a Samuel Adams Boston Lager mindössze a harmadik amerikai sör, amit megkóstoltam, teszteltem és véleményeztem. Őszintén szólva meglepett ez a szám, mert azt hittem, az elmúlt tíz évben jóval több tengerentúli sörital megfordult a poharamban, de úgy látszik, hogy tévedtem, mea culpa… Na de ami késik, nem múlik, és a jövőben biztosan lesz még alkalmam amcsi habos nedűt szüpürcsölni.

2026. június 4., csütörtök

Fuller’s London Pride

A Fuller’s London Pride a tizenharmadik angol sör, amely felkerült a Sörcsap terítékére. Ezt az ale-t a nyugat-londoni Chiswickben található, patinás Fuller’s Griffin Brewery főzi, amely a brit főváros egyik legrégebbi sörfőzdéje. A mai formájában működő Fuller, Smith & Turner partnerséget hivatalosan 1845-ben alapították, azóta pedig megszakítás nélkül zajlik ott a sörfőzés. A sörgyárat 2019-ben felvásárolta a japán Asahi Csoport, ám a hagyományok tisztelete jegyében a készítést meghagyták a történelmi és ikonikus londoni helyszínen.

2026. január 15., csütörtök

Nikšićko Gold



Ez lesz a hatodik montenegrói habos nedű és a második Nikšićko-sör, amit megkóstoltam és véleményeztem. Ajándékba kaptam ezt az üveges sört, akárcsak a testvérét, a Nikšićko Pivót, amelyet valamikor 2017-ben teszteltem. Arra hét pontot adtam, a mostani alanyomat viszont csak öt pontra értékeltem. Elöljáróban csak ennyit, lássuk, mitől is döglik a légy.

2026. január 12., hétfő

Gösser Export


Ahogy egy 2019-es bejegyzésemben is írtam, a Gösser számomra mindig is finom és megunhatatlan sör volt. Ez most sincs másképp, viszont sajnos egyre ritkábban találkozom vele, sőt, lassan azt is mondhatnám, hogy mifelénk már egyáltalán nem lehet kapni, és ezt őszintén sajnálom. Arra sem emlékszem pontosan, hol jutottam hozzá ehhez az üveghez, az viszont biztos, hogy Mikulás-napi ajándékként került a cipőmbe, és már akkor tudtam, nagy hiba volt, hogy nem vettem többet belőle.

2026. január 11., vasárnap

Afanasiy Porter

Ez a harmadik orosz söröm, és a Marochnoe Svetloe után a Tver városbéli Chastnaya Pivovarnya Afanasiy kézműves főzde második terméke, amit megkóstoltam és teszteltem. Ahogy a testvérét, ezt a ruszki barna seritalt is egy bolgár nyaralás alkalmával vettem, és rögtön beleszerettem. Elöljáróban annyit, hogy nálam ez a baltic porter 10-ből 8 pontot kapott, és nagyon sajnáltam, hogy csak egyet vettem belőle, mert azóta sem hozott össze minket a sors.

2025. december 11., csütörtök

Marston’s EPA



Felvezetésként csak annyit, hogy ez a tizenkettedik angol sör, amelyet megkóstoltam a ködös Albionból. Ha nem csal az emlékezetem, korábban csak a Primátortól teszteltem egy English Pale Ale-t, amely igazán tetszett nekem. Még 2021-ben a Lidlben szúrtam ki a Marston’s EPA-t, és rögtön az volt az első gondolatom: „Na, egy sör, amely tényleg angolnak látszik!” A következő év februárjának közepén, egy hideg és csípős estén nyitottam meg, és pont kapóra jött egy könnyedebb sör, amelytől egyáltalán nem szédültem meg a roppant húzós nap végére.

2025. november 20., csütörtök

Birra Peroni

Még 2021-ben kaptam ajándékba ezt a piros köntösbe öltöztetett Peronit, amit nem szabad összekeverni a Peroni Nastro Azzurróval – bár ugyanaz a gyártó áll mögöttük. A Birra Peroni az olasz Birra Peroni Industriale S.p.A. eredeti, klasszikus lagere (néha Peroni Originale néven is fut), míg a Peroni Nastro Azzurro a márka prémium zászlóshajója, amelyet kifejezetten a nemzetközi piacra pozicionáltak. A sörfőzde 1846 óta készíti ezt a seritalt, és a reklámszöveg szerint ma is csak válogatott alapanyagokat használnak hozzá. A dobozon büszkén hirdetik, hogy száz százalékban olasz malátával főzik, csak épp azt nem értem, hogy miért kell mégis kukoricát tenni egy egyébként ígéretesnek tűnő folyékony kenyérbe… Na de biztos megvan az oka, mivel a Nastro Azzurróban is van.

2025. november 2., vasárnap

Akademija Piva Profesor Doktor


Egy újabb tudós sör a podgoricai PG Akademija Pivától, amelyet – akárcsak a Vrhunski Magistart – ajándékba kaptam. A Profesor Doktor egy indian pale ale, amely háromféle komlóval készült. A sárga-arany címkén egy bajszos, szemüveges professzor látható, fején talársapkával. Az egyik kezében talán egy kémcső, a másikban egy üveg sör, miközben egy sörfőzdében vagy inkább egy laborban tevékenykedik. A látvány nagyon megkapó és figyelemfelkeltő, minden grafikai elem azt sugallja, hogy ez bizony nem egy szokványos kézműves sör. És való igaz: ez egy igazi különlegesség, amely nekem a Magistarnál is jobban ízlett, így több pontot is kapott tőlem.

2025. október 21., kedd

Akademija Piva Vrhunski Magistar

Még 2021 szeptemberében kaptam ajándékba komámtól a Vrhunski Magistar nevű montenegrói sört, amelyet a podgoricai PG Akademija Piva készít. Mivel jelenleg sem a főzde weboldala, sem egyik közösségi oldala nem működik, egy keveset kutakodnom kellett. Az Akademija Pivát (magyarul Sörakadémia) valamikor 2016-ban alapították, és a helyi kézművessör-forradalom egyik oszlopos tagja. Olvasatomban akár látványfőzdének is nevezhetnénk, hiszen az Akademija mellett étterem is működik, amelyet Podgoricában turistacsalogatóként tartanak számon.

2025. augusztus 26., kedd

Old Golden Hen


A sepsiszentgyörgyi Lidlben vásároltam ezt az igazán különleges, díjat is nyerő angol sört, az Old Golden Hent. Ezt egykoron a Morland Brewery készítette, amely az angliai Abingdon-on-Thames városában működő sörfőzde volt, és a maga nemében különleges helyet foglalt el a brit söriparban: egészen az ezredfordulóig Anglia második legrégebbi sörfőzdéjeként tartották számon. A Morland nevéhez olyan ismert sörök fűződtek, mint a Hen’s Tooth, az Old Speckled Hen, a Tanner’s Jack és a Morland’s Original.

2025. július 15., kedd

Mammut Prime

A Mammut Prime a harmadik montenegrói sör, amelyet volt szerencsém megkóstolni, és a Mosaic után a második, amely a Pivara Mammut főzdéből került ki. A jellegzetes logó – a mamutagyaras és a nagybetűs márkanév – ezúttal fehér alapon, élénkpiros színben díszeleg az üvegen, határozottan hívogatva a kíváncsi sörkedvelőt.

2025. június 10., kedd

Mammut Mosaic



A Mammut Mosaic a második montenegrói ser, amelyet volt szerencsém megkóstolni a jól ismert Nikšičko Pivo után, ugyanakkor ez az első kézműves sör az Adriai-tenger partján fekvő országból. A Pivara Mammut által készített Mosaic egy szűretlen és pasztörizálatlan folyékony kenyér, amely már első pillantásra karakteres megjelenést sejtet. Ez talán a nevében található mamutnak vagy a sörös címkén ott pompázó agyaraknak is betudható. Egy kis kutakodás után kiderítettem, hogy a mamutok semmilyen úton-módon nem kapcsolódnak a Nikšić városában működő sörfőzdéhez, de az elnevezés és a logó egy erőteljes, roppant figyelemfelkeltő márkaképet sugall, amely összhangban van termékeik markáns ízvilágával. Emellett a név a mamutok erejére és titokzatosságára utal, ami a föld mélyéből származó víz (a sörfőzde saját, 70 méter mélyről nyert vízforrást használ) erejét is hivatott szimbolizálni.

2025. március 6., csütörtök

Zipfer Heller


Az első Zipfer sör, amelyet megkóstoltam! Ez egy osztrák prémium sör, amely két néven is forgalomba kerül: az exportra szánt változatot Zipfer Hellerként ismerik, míg az osztrák piacon Zipfer Urtyp néven fut. Nem tudom, hogy a névbeli különbségen túl van-e eltérés a két verzió között, de ha egyszer alkalmam nyílik kipróbálni az Urtypot, arról is beszámolok. 

2024. november 24., vasárnap

Efes Draft


Ez már a második söröm az Efestől; az első a török márka pilsnerje volt, amelyet még 2017 áprilisában kóstoltam meg, és szűkszavúan értékeltem, hat pontot adva rá. Akkor valamilyen okból nem írtam semmit az Anadolu Efesről, amelynek moldovai leányvállalata főzte és palackozta a több mint hét évvel ezelőtt tesztelt Efes Pilsenert. Az Anadolu Efes Törökország egyik legnagyobb és legismertebb sörgyára, amely 1969-ben alakult, és első terméke, az Efes Pilsener máig talán a legismertebb sörük. A vállalat neve az ókori Epheszosz városából származik, míg az Anadolu szó Törökország Anatólia régiójára utal. Az Anadolu Efes nemcsak Törökországban, hanem a nemzetközi piacokon is jelen van, a hazai márkái mellett több külföldi sörmárka tulajdonosa, repertoárjukban pedig több mint száz brand található. Promóciós anyagaik szerint termékeikkel közel 400 millió fogyasztót érnek el világszerte.

2024. november 12., kedd

Afanasiy Marochnoe Svetloe


Bő öt évvel ezelőtt írtam sörkritikát orosz folyékony kenyérről, ám igaz, azóta kevés alkalmam volt találkozni ruszki sörrel. Az 5,5 pontra értékelt Baltika 7 Exportot még itthon, a sepsiszentgyörgyi Amigo üzletben vásároltam, a mostani tesztalanyomat, az Afanasiy Marochnoe Svetloét már a bolgár Várna melletti Aranyhomok egyik boltjában találtam. Elöljáróban annyit hadd mondjak el, hogy egy erős hatot kapott tőlem a második oroszországi söröm.

2024. augusztus 29., csütörtök

Faxe Black 4,7%


A dán sörmárka újabb tagja a Faxe Black 4,7%, amely megítélésem szerint egy vékonyra sikerült fekete serital. Korábban a Faxe 10%-ot négyesre, a Faxe Premium Collector’s Item 5%-ot 4,5-re és a Faxe Witbiert egy erős hatosra osztályoztam, így az általam már megkóstolt Faxe sörök közül a mostani tesztalanyunk a második legjobb, ugyanis egy ötöst osztottam ki rá. Próbáltam egyet-mást megtudni erről a habos nedűről, ezért felkerestem a Faxe hivatalos portálját, de ott nem találtam semmilyen információt róla. Ahogy egy korábbi blogbejegyzésben is megírtam, a Royal Unibrew már nem készíti ezt a termékét, és azt hiszem, hogy a helyét egy stout vette át. Bízom benne, hogy hamarosan ezzel is összehoz a sors, hiszen ez az a sörtípus, amelyet nagyon kedvelek.

2024. július 31., szerda

Põhjala Laager

A Põhjala Laagert ajándékba kaptam, ez a Sörcsap 308. véleményezett söre, és az első, amely Észtországból származik. Ha már számoknál tartok, említsem meg, hogy a Balti-tenger keleti partján fekvő picinyke észak-európai állam a harminckettedik olyan ország, amelynek sörét megkóstoltam. Bízom abban, hogy a folytatás is legalább ennyire eredményes lesz!

2024. július 15., hétfő

Abbaye de Vauclair Impériale


A francia Abbaye de Vauclair érdekes söreit a Lidlben fedeztem fel, s mindig nagyon megörvendtem, amikor egy újabb termékre bukkantam a diszkontáruházban. A mindössze 330-as Triple, a pezsgőre hajazó lezárású, valamint a hét és fél decis kiszerelésű Blonde, illetve Blanche után következzen az egyszerű fekete eleganciával rendelkező Impériale. Típusát nézve ez egy bière de garde (farmhouse ale), vagy otthoni sör, Franciaország északnyugati részének jellegzetessége.