2017. július 5., szerda

Újabb Iron Maiden sör érkezik: Hallowed

Az Iron Maiden összefogott egy független, családi sörfőzdével, a Robinsonsszal, és közösen elkészítették a Hallowed nevű belga sört.


A zenekar frontembere, Bruce Dickinson maga is rajong a jó sörökért, így ügyelt rá, hogy a Hallowed a zene- és a sörkedvelők tetszését is elnyerje: „Ez a sör már csak azért is különleges, mert most először belga élesztőt használtunk. Imádom a belga söröket, így kapva kaptam a lehetőségen, hogy lehessen egy sajátom. Szeretek kísérletezni, de a belga sör nemcsak egy ital, hanem egy életstílus. Ezt a filozófiát szerettük volna megjeleníteni a Halloweddal, de került bele egy kis brit ízvilág is.” (Forrás: rockbook.hu)

2017. június 30., péntek

Dreher Classic

A Dreher Classic az egyik legnagyobb múlttal rendelkező magyar sör, amelyet már több mint másfél százada főznek ugyanazon a helyen. A kétféle komló használatának köszönhetően igazán gazdag ízvilágú, karakteresen keserű sör tölti meg aranyló színével poharunkat – olvasható a dreher.hu portálon.



A kedvenc magyar söröm, és ez az egyik legjobb, Magyarországon előállított nagyüzemi habos nedű, amelyet bármikor és bárhol meg tudok inni. Markáns ízével, kellemes illatával és nem utolsósorban roppant elegáns külalakjával fogott meg ez a serital, amelyet bátran tudok ajánlani mindenkinek. Biztos, sokan vannak, akiknek nem tetszik ez a sör, s azt mondják rá, hogy rossz, de én kitartok a korábbi kijelentésem mellett!

Gyártja: Dreher Sörgyárak Zrt./Magyarország
Származási hely: Magyarország
Itt vettem/kitől kaptam: öcsémtől
Alkoholtartalom: 5,2%
Összetevők: víz, árpamaláta, kukoricagríz, komló és komlókivonat
Típus: pils
Színe: aranysárga
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 500 ml
Ára: -
A sör pontszáma: 8/10
Megérte megkóstolni?: igen
Újra vennék/innék?: határozottan



2017. június 22., csütörtök

Gambrinus, vintage sör

A forradalom előtt még túl kicsi voltam a sörözéshez – de ennek ellenére egy ízben berúgtam a meggypálinkából megmaradt meggyből, amelyet a szüleim egy befőttes üvegben a konyhaasztalon felejtettek – így nem tudtam megkóstolni a „kommunista” Gambrinust. A 90-es évek végén piacra dobott és rövid életű Gambrinust már ittam, de nem sokra emlékszem vele kapcsolatosan. A minap az öcsémmel az egyik sepsiszentgyörgyi Bertisben vásároltunk, és ott bukkantunk a vintage sör néven futó Gambrinusra. Nem voltak különösebb elvárásaim ezzel a seritallal kapcsolatosan, így nem is csalódhattam benne. A szóban forgó habos nedűt az átlagos sörök közé tudom sorolni, kissé vízízűnek és keserűnek éreztem... Egyszer meg lehet kóstolni!


Gyártja: Heineken România/Románia
Származási hely: Románia
Itt vettem: Bertis 1 (Sepsiszentgyörgy)
Alkoholtartalom: 5,5 %
Összetevők: víz, árpamaláta, komló
Típus: euro pale lager
Színe: aranysárga
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 500 ml
Ára: 3,90 lej
A sör pontszáma: 7/10
Megérte megkóstolni?: igen
Újra vennék/innék?: hát...


2017. június 21., szerda

Timișoreana Nepasteurizată


Őszintén megvallva nem tudom, hogy ízben miben különbözik a pasztörizált és a nem pasztörizált sör. Az új Timişoreana, jelen esetben a nem pasztörizált finomabbnak tűnt, mint a sima bánsági serital. Zamata, illata valamivel jobb (letisztultabb volt), mint a normál Timişoreanának, de ennél több különbséget nem észleltem a két habos nedűnél. A szembetűnő eltérést a két sör címkéjén láttam, s szerintem az új küllem adja el jól vagy éppen jobban az új sört.

Gyártja: Ursus Breweries SA (SABMiller)/Románia
Származási hely: Románia
Itt vettem: Bertis 1 (Sepsiszentgyörgy)
Alkoholtartalom: 5 %
Összetevők: víz, árpamaláta, komló, kukoricadara
Típus: lager
Színe: sárga
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 500 ml
Ára: 2.90 lej
A sör pontszáma: 7.5/10
Újra vennék/innék?: igen
Megérte megkóstolni?: igen



2017. június 18., vasárnap

Az üveges vagy a dobozos a jobb?

Elindult a nyári szezon, a tikkasztó hőségben pedig kinek ne esne jól egy behűtött sör? A kérdés már csak az, hogy dobozos vagy üveges legyen? A Pénzcentrum legújabb terméktesztjén most arra a kérdésre kerestük a választ, hogy valójában van-e különbség a két csomagolás között. Melyik lehet a finomabb? Vajon vakon érezhető különbség a kettő között?


A legnagyobb sörfanatikusok szerint nem is kérdés, hogy nagy különbség van a dobozos és az üveges sörök között. Míg az egyik oldal a dobozosat kedveli a kényelem miatt, addig mások csak üvegeset hajlandóak inni, hogy hódolhassanak az igazi élmények. Egyesek szerint egyenesen más sört öntenek a különböző kiszerelésekbe, de sokan vallják azt is, hogy a dobozos sör azért rosszabb, mert „fémes” íze van. Most azonban a Pénzcentrum lerántja a leplet a mendemondákról. Mutatjuk a tesztünk eredményeit.

Annak érdekében, hogy választ találjunk a nagy kérdésre, hogy a dobozos vagy az üveges söröknek jobb az íze a Pénzcentrum kibővített szerkesztőségével 10-en, összesen 8 különböző sörmárka üveges és dobozos kiadását kóstoltuk végig, vakon. A söröket 1-5-ig lehetett pontozni, így a legjobb ízű sör összesen 50 pontot szerezhetett volna.


A dobozos és az üveges sörök harcát a különböző sörmárkák pontszámait összesítve az üveges sörök nyerték meg. Ráadásul az Arany Ászok és a Heineken kivételével az összes márkánál az üveges kiszerelés kapott magasabb pontszámot. Ezzel a tesztelők egyébként alátámasztották korábbi állításukat, hiszen már a kóstolás előtt is többen az üveges sörök mellett tették le a voksukat.

Az összesített rangsort nézve is egy üveges sör, a Lidlben kapható Argus nyert. A második helyre ugyanennek a márkának a dobozos kiadása került, amit a Soproni, a Dreher majd a Staropramen üveges söre követett. Érdekességnek számít, hogy ugyanezeknek a sörmárkáknak a dobozos kiadásai végeztek még a mezőny első felében.


Ez jól mutatja, hogy azért olyan hatalmas különbség nem volt a dobozos és az üveges kiadások között. A tesztelőket arra is megkértük, hogy egy-egy kóstolás után próbálják meg kitalálni, melyik lehetett a dobozos sör és a 80 kérdésből mindössze 38 alakalommal találták el a helyes választ, ami szintén arra enged következtetni, hogy vakon már nehezebben dönthető el, hogy akkor pontosan melyik sör volt dobozosan és melyik sör volt üvegesen csomagolva.

Mi az igazság?

Évek óta folyamatosan növekszik a dobozos sörök forgalma, a magyar söröknek pedig már jóval több, mint 50 százaléka dobozban kerül forgalomba. – Minőségi különbség nincsen e sörök között. Ki-ki maga dönti el, melyiket preferálja. Talán azt érdemes elmondani, hogy a sörök érzékenyek a fényre. Létezik olyan, hogy fény ízű sör. Ezért, különösen az előttünk álló nyári időszakban ne hagyjuk üveges söreinket a napon, még rövid időre sem – válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére Schillinger Attilától, a Magyar Sörgyártok Szövetségének igazgatója.

10 eladott sörből 9 láger

A piacnak egyébként több mint 90 százalékát a láger típusú sörök teszik ki, amit sokan csak „rendes sörnek” hívnak. De nem véletlen, hogy ezek fogynak a legjobban, a láger típusú sörök ugyanis könnyen fogyaszthatóak, nem túl erősen komlózottak és a frissesség érzetét keltik. Ez az, amit a legtöbben szeretnek bennük. Sokan nem tudják azonban erről a sörtípusról, hogy ezt a típust a legnehezebb állandó jó minőségben előállítani, hiszen egy-egy esetleges ízhibát a lágereknél nem lehet elfedni több komlóval vagy éppen ízesítéssel. (Forrás: penzcentrum.hu/Nyíri Boglárka)

2017. június 16., péntek

Donald Trump egy mexikói sör címkéjén feszít

Fotók: REUTERS/Carlos Jasso
Mexikói zenészként ábrázolják Donald Trumpot egy mexikói kézműves sörön. Az amerikai elnök a címkén mariachinak van öltözve, és sombrerót visel. A sörkészítő cég igazgatója azt mondta: így akarnakvisszavágni a politikusoknak.

- Mindig is úgy gondoltuk, hogy a politikusok évek óta kigúnyolnak bennünket. Szóval itt az idő, hogy mi is ezt tegyük velük. Ezért akartuk a söreinket politikai témájúra csinálni, különösen Trumppal. Azt akarjuk, hogy az emberek nevessenek rajta.


Készítői szerint a sör elnevezése is visszavágás Donald Trump olyan Mexikó-ellenes ötleteiért, mint például a kerítésépítés. Az italt a múlt hónapban kezdték el árulni. A fricska üzletileg bevált: a cégvezető szerint kevesebb, mint egy hét alatt eladták az összes Trumpos sört. (Forrás: hu.euronews.com)
                   

2017. június 15., csütörtök

Magyarország: 20 százalékkal nőtt a sörkülönlegességek fogyasztása tavaly

Húsz százalék feletti mértékben emelkedett a sörkülönlegességek, a kézműves sörök, valamint az alkoholmentes ízesített sörök forgalma tavaly az anyaországban - derül ki a Nielsen adataiból. Az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérés szerint a teljes magyarországi sörfogyasztás tavaly megközelítette a négymillió hektolitert.

Fotó: megaport.hu
A szektor forgalma értékben változatlan, 133 milliárd forint volt tavaly, mennyiségben viszont 1 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A mérséklődés oka a tavalyi hűvösebb nyár volt, így a július-augusztusi főszezonban mintegy 6 százalékkal kevesebb alkoholos- és alkoholmentes sör fogyott.

A kézműves és különleges sörök forgalma értékben 25 százalékkal, mennyiségben pedig 20 százalékkal nőtt az adatok alapján, és a teljes piacból már hat százalékos a részesedésük.

A Nielsen szerint a sörmixek piacán különösen az alkoholmentes szegmens népszerűsége szembeötlő: minden száz eladott ízesített sörből 48 alkoholmentes volt tavaly, ami 10 százalékkal haladja meg a 2015-ös adatot. A legdinamikusabban fejlődő szegmens az ízesített, alkoholmentes sörmixeké, és ez összességében hosszú távon a többi üdítőital-kategóriára jelent majd konkurenciát a közlemény szerint.

A magyar piacon még mindig különlegességnek számító cider forgalma értékben 15 százalékkal, mennyiségben 17 százalékkal emelkedett tavaly, 34 ezer hektoliterre - közölte a Nielsen. (Forrás: MTI)

2017. június 8., csütörtök

Tsingtao

A világon a második legtöbbet eladott sör a Tsingtao. Ez a tény maga után vonja azt a kérdést, hogy a kínaiak sört is tudnak készíteni? A válasz igen, hiszen az egész földkerekség nem tévedhet, még annak tükrében sem, hogy a legjobban fogyó serital is kínai (Snow). De térjünk vissza a Tsingtaohoz, ami meglepően jó volt, az íze és az illata is kellemes kesernyés, érződik rajta a komló, valamint a maláta, összességében pedig meg voltam elégedve vele. Mindképpen meg kell kóstolni, Sepsiszentgyörgyön a Lidlben, Brassóban pedig a nagyobb bevásárlóközpontokban lehet kapni.


Gyártja: Tsingtao Brevery Co. Ltd., Qingdao/Kína
Származási hely: Kína
Itt vettem: öcsémtől kaptam
Alkoholtartalom: 4,7%
Összetevők: víz, árpamaláta, rizs, komló, sörélesztő
Típus: prémium lager
Színe: világossárga
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 640 ml
Ára: -
A sör pontszáma: 8/10
Újra vennék/innék?: igen
Megérte megkóstolni?: határozottan igen


Behűtöttem az új Ciucaș sört!


2017. május 28., vasárnap

Kingfisher

Ez a legnépszerűbb indiai sörmárka, amely a Lidl révén jutott el hozzá(m)nk. Helyes kis üvegbe van palackozva a habos nedű, pofás a címkéje is, és ezzel azt hiszem, hogy kimerítettem a pozitívumokat... A Kingfishert még középszerű seritalnak sem mondanám, ezért én csak a rosszabb sörök közé sorolom. A jó illat mellé roppant gyenge íz társult, az alkoholtartalom öt százalék alatt van, és úgy érzem, hogy a Székely Sör után ez is megbukott nálam!


Gyártja: Kingfisher Beer Europe Ltd., Heineken UK Ltd. (licenc alapján)/Egyesült Királyság
Származási hely: India
Itt vettem: Lidl
Alkoholtartalom: 4,8%
Összetevők: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat
Típus: euro pale lager
Színe: aranybarna
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 330 ml
Ára: 2,99 lej
A sör pontszáma: 4/10
Újra vennék (innék)?: nem
Megérte megkóstolni?: egyszer mindent meg lehet ízlelni


2017. május 25., csütörtök

A sörök birodalma


India pale ale, milk stout, mézes porter, barna búza és pilsner. A söröknek a felsoroltakon kívül még rengeteg fajtája létezik, de biztosan tudjuk mit iszunk, amikor kikérjük a kedvencünket a helyi lokálban? Akár igen, akár nem, infografikánk mindenkinek jól jöhet!

A magyarok sörfogyasztása szépen nő, ami köszönhető annak, hogy a klasszikusok mellett egyre több, a nagyvilágban méltán híres és bizonyított sörtípus érkezik meg a boltok polcaira, a pultokba és a köztudatba egyaránt.

Míg az elmúlt fél évszázadban a legnépszerűbbek a klasszikus ivósörök voltak (láger és pilseni
típusúak), azért a további kategóriák is egyre ismertebbé válnak. Legyen szó a különböző ale-ekről, melynek talán a legnépszerűbb típusa az IPA, a stout, vagy éppen a porter, de a különböző belga vagy bajor típusok is. Ezek mind különböző íz-és színvilággal rendelkeznek, az alkoholtartalmukról, vagy épp a testességükről már nem is beszélve.

Amennyiben valaki az újdonságokra annyira nem nyitott, a klasszikus pilseni típusú söröket előnyben részesítő fogyasztó, talán akkor is tesz egy-egy kirándulást a baksörök világába, de rengeteg, fent említett típussal talán nem is találkozik, pedig érdemes lehet. Jó hír, hogy különleges sörökért már nem kell feltétlenül speciális kereskedésbe zarándokolni, a Soproni új, IPA söréből, az Óvatos Duhajból például nagyáruházakba és kiskocsmákba is került. Mindig járjunk nyitottan, kíváncsian, és még ha valami nem is ízlik elsőre, érdemes lehet több különböző verzióval is próbálkozni - ne feledjük, keveseknek ízlett anno az első korty sör, de megérte kitartani!

Egyre több lehetőségünk van választani a sörök közül a különböző alkalmakhoz is. Ma már egyáltalán nem ciki egy megfelelő sörkínálattal rendelkező étteremben sem ezt az italt preferálni a borral szemben, legyen szó egy füstös barbecue fogásról, egy kiváló hamburgerről, netán egy karakteres-csokis desszertről, melyekhez egyaránt kiváló kísérő lehet a megfelelő típus.

Egy szó, mint száz, sörökre fel, kóstoljunk, pontozzunk, és válasszuk ki a kedvenceinket – melyekhez többek között ez a grafika is segítséget nyújthat. (Forrás: index.hu/BRAND & CONTENT)


Az infografikát a Brand & Content készítette a Soproni Óvatos Duhaj megbízásából.

2017. május 19., péntek

Zăganu Blondă

Egyesek hipszter sörnek nevezik a Zăganu világos változatát, és nagyon trendi, ha ezt a habos nedűt isszuk. Kipróbáltam, s nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Romániában a Zăganu volt az első kézműves sörök egyike, így ez a presztízs kötelezné a gyártót. Sajnos, ez a tekintély mára már falra hányt borsó, hiszen a barnával ellentétben a szőke Zăganunak nincs karaktere, így kézművesnek gyenge, és csak a tucatsörök közé sorolhatnám be. Ennek ellenére, aki még nem kóstolta, nyugodtan megteheti, hiszen ahány ember, annyi vélemény lehet erről a seritalról.


Gyártja: Fabrica de Bere Bună/Románia
Származási hely: Románia
Itt vettem: Lidl
Alkoholtartalom: 5,3%
Összetevők: víz, árpamaláta, háromfajta komló
Típus: világos sör
Színe: sárga
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 500 ml
Ára: 6,99 lej
A sör pontszáma: 6/10
Újra vennék (innék)?: hát, még nem tudom...
Megérte megkóstolni?: igen


2017. május 10., szerda

Leáldozóban a pillepalackos sör népszerűsége Romániában

Tavaly flakonos sörből kevesebbet, üvegesből többet ittunk, mint 2015-ben. Az ok az életszínvonal emelkedése, a fogyasztói igények növekedése.

Másfél évtizedes folyamatos növekedést követően megtört tavaly a pillepalackba töltött sör fejlődési íve. Az ágazat szakmai érdekvédelmi szervezetének adatai szerint a tavaly 2 százalékkal volt kisebb a flakonos sör piaci részesedése, mint egy évvel korábban.

Fotó: Digi24
Ennek ellenére a sörfogyasztók körében a pillepalack még mindig lényegesen népszerűbb, mint az üveg, a fémdoboz vagy a korsó. A 2016-ban idehaza eladott sör 51,5 százalékát forgalmazták pillepalackban. A csökkenésből az üveges sör profitált, amelynek piaci részesedése 24,8 százalékról 27,6 százalékra nőtt. Csapolt és dobozos sörből valamivel kevesebbet vásároltunk, mint egy évvel korábban.

Erdélyben gyártották először

A pillepalack alkalmazása a söriparban világpremierként Erdélyben kezdődött, 1998-ban, és a helyi vállalkozók tulajdonában levő Bere Mureș nevéhez fűződik. Az ötlet sikertörténetté vált, a flakonos sör népszerűsége meredeken ívelt felfelé. 2004-ben, hat évvel az új csomagolóanyag piacra dobását követően az idehaza eladott sör negyede már flakonos volt.

Akkoriban még az üveges vitte a prímet, a vásárlók 60 százaléka preferálta. 2006-ban már 40 százalékot tett ki a pillepalack részaránya a teljes söreladásból, a csúcsot pedig 2015 jelentette, 53,4 százalékkal. A Bere Mureș újítása is hozzájárult ahhoz, hogy a céget felvásárolta a holland óriás, a Heineken. Jelenleg a hazai piacot uraló négy gyártó, az Ursus Breweries, a Heineken, a Bergenbier és a Carlsberg csoporthoz tartozó URBB is forgalmaz pillepalackos sört. A négy vállalat gyártja a Romániában eladott sör 80 százalékát.

Fotó: opiniastudenteasca.ro
„Az üveges sör térnyerése annak tudható be, hogy a vásárlók egyre inkább a prémium kategóriás, minőségi termékeket keresik” – nyilatkozta Julia Leferman, a Romániai Sörgyártók Egyesületének vezérigazgatója. A szakemberek szerint a tavalyi év történése egy tartós folyamat kezdetét jelentette. „Azt hiszem, hogy a PET részaránya idén is csökkenni fog. Előbb-utóbb 50 százalék alá esik majd, de hogy ez mikor következik be, nem lehet megjósolni” – nyilatkozta Sakar Shaine, a szakmai érdekvédelmi szerveződés elnöke.

Változtak a fogyasztói szokások is

Az elmúlt másfél évtizedben a sör tekintetében a fogyasztói szokások egy másik tekintetben is radikálisan megváltoztak. 11 évvel ezelőtt a sör 55 százalékát vettük boltban, azóta azonban az otthoni fogyasztásra vásárolt sör részaránya 80 százalékra nőtt. A sörözőkben, éttermekben eladott ital mennyisége, bár csak kis mértékben, de tavaly is csökkent.

A forró nyár, valamint a labdarúgó Eb és az olimpia ellenére tavaly a sörfogyasztás stagnált, az eladás volumene 15,8 millió hektoliter volt, ami országos átlagban fejenként 80 litert jelent. A csúcsot 2008 jelentette, amikor az átlagfogyasztás 100 litert tett ki. 

„Nem hiszem, hogy a piac eléri még valaha a 2008-as szintet, de nem is ez a célunk. Azt szeretnénk, ha a piac stabil lenne, a fogyasztók pedig felelősségteljesek” – mondja Sakar Shaine, aki idén a fogyasztás enyhe növekedésére számít. (Forrás: Maszol)

2017. május 1., hétfő

A sör jobb fájdalomcsillapító a paracetamolnál

A sör csodát tesz, ám kellemetlen mellékhatással járhat a fogyasztása. Csökkenti a fájdalmat az alkohol – a kutyaharapást szőrével filozófia alaptéziést most brit tudósok is megerősítették. Egy 18 kutatásból, több mint 400 fő részvételével zajló sorozat után a Greenwich-i Egyetem kutató azt állapították meg, hogy két pint – nagyjából két korsó – sör elfogyasztása negyedével tudja csökkenteni a fájdalomérzetet.


A vér alkoholszintje a két sör után 0,08 százalékra nőtt és a beszámolók szerint ekkor kis mértékben emelkedett a vizsgált személyek fájdalomküszöbe és még nagyobb mértékben csökkent a fájdalom intenzitása – írja a Journal of Painben publikált tanulmány alapján az Independent. A kutatást vezető Trevor Thompson a The Sunnak az opiátokhoz hasonlította az alkohol hatását – a szer hatékonyabb a paracetamolnál.

A mellékhatás azonban világos. A kutatók szerint a fájdalomcsökkentő hatás bizonyos esetekben magyarázatot adhat a mértéktelen alkoholfogyasztásra is, amely hosszú távon már nem jár jótékony hatással a szervezetre.

Az viszont számukra sem világos, mi áll a fájdalomcsillapítás hátterében. Elkélpzelhető, hogy az agyi receptorok válnak kevésbé érzékennyé, de az is, hogy csupán a nyugtalanság csökken – vagyis a megfigyelt személyek nem tartottak annyira zavarónak a fájdalmat. (Forrás: hvg.hu)