2025. november 24., hétfő

Skol Original 5%

A Carlsrom (United Romanian Breweries) által birtokolt Skol Original valamikor 2021-ben esett át egy kisebb ráncfelvarráson. Kicsit átszabták a címkét: a korábbi verzión még egy szakállas, idősebb úr tartott a kezében söröspoharat, az új változaton pedig már egy jól fésült, fiatalabb férfi emeli a korsóját. A külső mellett azonban a beltartalom is módosult: az új folyékony kenyér már kukorica hozzáadásával készül, és valamivel magasabb alkoholtartalommal, valamint szárazanyag-tartalommal kerül a polcokra.

2025. november 20., csütörtök

Birra Peroni

Még 2021-ben kaptam ajándékba ezt a piros köntösbe öltöztetett Peronit, amit nem szabad összekeverni a Peroni Nastro Azzurróval – bár ugyanaz a gyártó áll mögöttük. A Birra Peroni az olasz Birra Peroni Industriale S.p.A. eredeti, klasszikus lagere (néha Peroni Originale néven is fut), míg a Peroni Nastro Azzurro a márka prémium zászlóshajója, amelyet kifejezetten a nemzetközi piacra pozicionáltak. A sörfőzde 1846 óta készíti ezt a seritalt, és a reklámszöveg szerint ma is csak válogatott alapanyagokat használnak hozzá. A dobozon büszkén hirdetik, hogy száz százalékban olasz malátával főzik, csak épp azt nem értem, hogy miért kell mégis kukoricát tenni egy egyébként ígéretesnek tűnő folyékony kenyérbe… Na de biztos megvan az oka, mivel a Nastro Azzurróban is van.

2025. november 16., vasárnap

Magyarországi bevásárlás

Itt vásároltam: Tesco (Szeged)
Szent András Laza Morál (magyar) – 1039 forint / 13.78 lej (330 ml)
Monyo Schatzi (magyar) – 799 forint / 10.60 (330 ml)


Itt vásároltam: Sörök Háza (Szeged)
Shepherd Neame Double Stout (angol) – 2600 forint / 34,50 lej (500 ml)
Störtebeker Atlantik-Ale (német) – 1350 forint / 17.90 lej (500 ml)
Schneider Weisse Aventinus Weizen-Doppelbock (német) – 1250 forint / 16.55 lej (500 ml)
BrewDog Black Heart (skót) – 2200 forint / 29.10 lej (500 ml) 

  

Itt vásároltam: Manna Ház (Makó)
Dreher 24 Meggy-Szeder (magyar) – 349 forint / 4.62 lej (500 ml)
Dreher 24 Lime-Menta (magyar) – 349 forint / 4.62 lej (500 ml)
Dreher 24 Citrom (magyar) – 349 forint / 4.62 lej (500 ml)
Rocky Cellar (magyar) – 269 forint / 3.56 lej (500 ml)

2025. november 8., szombat

Lucretia Schooner Your English IPA

Sajnos, a Lucretia Schooner sörcsalád negyedik, egyben utolsó darabjához érkeztem, amely egy angol stílusú India Pale Ale. Ahogy a társait, úgy a Your English IPA-t is ajándékba kaptam, és mind közül ez ízlett a legjobban, mivel erre adtam a legtöbb pontot. Most sem a lokálpatrióta beszél belőlem, hanem tényleg egy jól összerakott kézműves sörről van szó, amely a kategóriájában szerintem sok más hasonszőrű sört vert, és verne ma is.

2025. november 4., kedd

Újrafőzik a sarkvidéki felfedezők sörét

Egy skót sörfőzde különleges együttműködésben éleszti újjá a világ egyik legritkább sörét. Az Innis & Gunn és az Allsopp’s Brewery közösen készíti el a 19. századi, sarkvidéki expedíciókhoz főzött Arctic Ale modern változatát. Az egykor túlélésre szánt, magas tápértékű ital limitált kiadásban kerül piacra – egyszerre tisztelegve a sörfőzési hagyomány és a brit felfedezőszellem előtt. 

Fotók: Facebook / Innis & Gunn

2025. november 2., vasárnap

Akademija Piva Profesor Doktor


Egy újabb tudós sör a podgoricai PG Akademija Pivától, amelyet – akárcsak a Vrhunski Magistart – ajándékba kaptam. A Profesor Doktor egy indian pale ale, amely háromféle komlóval készült. A sárga-arany címkén egy bajszos, szemüveges professzor látható, fején talársapkával. Az egyik kezében talán egy kémcső, a másikban egy üveg sör, miközben egy sörfőzdében vagy inkább egy laborban tevékenykedik. A látvány nagyon megkapó és figyelemfelkeltő, minden grafikai elem azt sugallja, hogy ez bizony nem egy szokványos kézműves sör. És való igaz: ez egy igazi különlegesség, amely nekem a Magistarnál is jobban ízlett, így több pontot is kapott tőlem.