2017. augusztus 4., péntek

Ma van a sör világnapja

39 milliárd liter (legalább 0,5 százalékos alkoholtartalmú) sört állítottak elő tavaly az Európai Unióban, 400 millió literrel többet, mint egy évvel korábban – tájékoztatott a sör világnapja alkalmából az Eurostat.

Fotó: pexels.com
Az augusztus első péntekjére eső „nemzetközi sörnap” alkalmából az unió statisztikai hivatala egy rövid összeállítást tett közzé, amelyből többek között kiderül: az „átlag EU-lakos” tavaly 76 liter sört gurított le.

Alkoholmentes vagy 0,5 százalékosnál „gyengébb” sörből jóval kevesebbet, 400 millió litert gyártottak 2016-ban az EU-ban.

Németország az elsőszámú sörgyártó

Az EU teljes sörgyártásának 21 százalékával (8,3 milliárd liter) Németország az első számú sörgyártó Európában, majd az Egyesült Királyság (13 százalék, 5,1 milliárd liter), Lengyelország (10 százalék, 4,0 milliárd liter), Spanyolország 9 százalék, 3,7 milliárd liter), Hollandia (7 százalék, 2,6 milliárd liter) és Belgium (6 százalék, 2,3 milliárd liter) következik. Ezen a listán Románia a kilencedik (1,7 milliárd liter), míg Magyarországon a tavaly gyártott 655,2 millió liter sörrel az uniós középmezőnyben helyezkedik el.


Export

Az elsőszámú uniós sörexportőr Hollandia volt, amely tavaly 1,9 milliárd liter (alkoholtartalmú) sört exportált, megelőzve Németországot (1,7 milliárd liter), Belgiumot (1,5 milliárd liter), Franciaországot (0,7 milliárd liter) és az Egyesült Királyságot (0,6 milliárd liter).


A legtöbb sört az EU-tagállamokból az Egyesült Államokba exportálták (1,1 milliárd liter, a teljes export 34 százaléka). Kína 525 millió, Kanada 202 millió, Dél-Korea 117, Svájc 113 millió liter „uniós sört” importált.

Import

Az uniós piacon a „harmadik országok” közül (alkoholtartalmú) sörben Mexikó volt az első 2016-ban 179,5 millió literrel (ez a teljes uniós sörimport közel fele), a további sorrend: Szerbia (46,9 millió liter), Egyesült államok (36,5 millió liter), Fehéroroszország (20,6 millió liter), Kína (16,4 millió liter) és Oroszország (11,6 millió liter). (Forrás: kamaraonline.hu)

1 megjegyzés: