![]() |
Fotó: Pixabay |
A belga sör világszerte híres, az országban működő több mint 400 sörfőzdében legalább 1600 féle sört állítanak elő, az elmúlt 10 évben azonban folyamatosan csökken a fogyasztás. A belga sörfőzők szövetségének jelentése szerint a tavalyi éves fogyasztás 2,1%-ot esett, és ez még nem is volt olyan meredek, mint az előző évben, 2023-ban ugyanis 6%-kal kevesebb sör fogyott, mint 2022-ben.
A tendencia folyamatos csökkenést mutat, az elmúlt 10 évben közel 20%-kal esett vissza a sörfogyasztás Belgiumban. Mindez a magas költségek, a versenyképesség csökkenése, az ivási szokások megváltozása, a növekvő egészségügyi aggályok és a geopolitikai bizonytalanság következménye. A belgák összességében kevesebb alkoholt, így kevesebb sört is isznak – áll a szövetség jelentésében. A jelenség nemcsak Belgiumra érvényes, az összes európai sörfőző a forgalom csökkenésével küzd. Az Európai Unióban egyre kisebb a kereslet az alkoholtartalmú sörök iránt, az alkoholmentes sörök viszont egyre népszerűbbek - derül ki az Eurostat jelentéséből. „Öt éve még csak egyetlen alkoholmentes sörünk volt, most hat” – mondta el az egyik belga bár tulajdonosa, Waldo Marlier.

Az alkoholmentes italok népszerűséget az Egyesült Királyságban is rohamosan nő, mindehhez hozzájárulnak az olyan népszerű kezdeményezések, mint például a Száraz Január, amely egy teljes hónapra józanságot hirdet. Becslések szerint idén 15,5 millióan csatlakoztak a mozgalomhoz Nagy-Britanniában. A fiatalabb generációk tagjai egyre inkább tisztában vannak az alkohol káros hatásával a fizikai és mentális egészségre.
A The Times nemrégiben közzétett egy felmérést, amely szerint a 18-34 évesek csaknem fele teljesen felhagyott az alkoholfogyasztással. Hasonló eredményre jutott a YouGov tavalyi felmérése, amely szerint a 18 és 24 év közötti britek 44%-a ma már az alacsony alkoholtartalmú vagy alkoholmentes italokat részesíti előnyben. A közelmúlt társadalmi-gazdasági eseményei – például a koronavírus-járvány, vagy a megélhetési költségek folyamatos emelkedése – elkezdték átformálni az alkoholhoz való viszonyunkat. Az emberek manapság sokkal jobban meggondolják, hogy mire költenek. (Forrás: Euronews)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése