2018. augusztus 21., kedd

Birra Moretti alla Toscana

Eddigi sörivó pályafutásom alatt csak két olasz habos nedűt kóstoltam meg: az egyik a Peroni Nastro Azzurro, a másik pedig a Bière du Moulin Ambrata volt. Előbbit még nem, utóbbi viszont már véleményeztem, és az nagyon ízlett. Az olaszokat sohasem tartottam komoly sörgyártó/sörfogyasztó nemzetnek, de úgy tűnik, azért ők is tudnak jó sört főzni.


A Birra Moretti alla Toscana regionális habos nedű, amibe roppant ügyesen belegyúrták a toszkánai napfényt s az egyéb olasz alapanyagok mellett a toszkánai árpát és tönkölybúzát. Utóbbi két hozzávalótól igazán különlegessé vált ez a főzet, aminek minden egyes cseppje nagyon frissítő volt. Még a páromnak is ízlett, pedig elmondása szerint minden sör egyforma.

A visszafogottan elegáns külsejű sör illata édeskés és virágos, s mintha gesztenyét és szárított gyógynövényeket is éreztem volna benne. Habkoronája dús, fehér és tartós. Már az első korty után tudtam, hogy egy jó seritallal van dolgom. Erős íze édeskés, mintha méz volna benne; a közepesen testes, illetve szénsavas főzet aromája tovább gabonás, de jól érződik benne a maláta is. Utóíze enyhén kesernyés, ám ez kellemesen egyensúlyban van a sör egészével. Őszintén be kell vallanom, itatta magát az alla Toscana, s miután kiürült az üveg és a pohár is, jólesett volna még egy. Tisztességes sör, s egy erős nyolcassal jutalmazom meg ezt a szőkét. Egészségünkre!


Gyártja: Heineken Italia SPA
Származási hely: Olaszország
Itt vettem/kitől kaptam: Kaufland (Sepsiszentgyörgy)
Ára: 5,99 lej
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 500 ml
Alkoholtartalom: 5,5%
Összetevők: víz, maláta olasz árpából, maláta toszkánai árpából (5%), toszkánai tönkölybúza (5%), komló, természetes aromák
Típus: lager
Színe: sötét méz
A sör pontszáma: 8/10
Megérte megkóstolni?: igen
Újra vennék/innék?: meg tudnám szokni, úgyhogy igen


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése