2020. április 16., csütörtök

A román sörfogyasztás alig 0,4 százalékkal nőtt tavaly

Romániában alig 0,4 százalékkal, 16,8 millió hektoliterre nőtt a sörfogyasztás tavaly - közölte a romániai sörgyártók egyesülete április 15-én.Az egy főre jutó fogyasztás éves szinten 86 liter volt, 1 literrel haladva meg a 2018-ban jegyzett 85 litert.

Fotó: www.zoso.ro

A fogyasztás legnagyobb részét, 44 százalékát továbbra is a műanyag palackban árult sör tette ki, amit többnyire otthonaikban fogyasztanak a vásárlók. Második helyen az üveges sör áll 30 százalékos részesedéssel, majd a dobozos sör következik, ez tette ki a fogyasztás 22 százalékát. A sörgyártók tavaly 22 millió euróval többet, 96,3 millió eurót fektettek be, ami rekordnak számít. Az elmúlt tizenhat évben végrehajtott beruházások értéke pedig eléri az 1,62 milliárd eurót.

Fotó: Pexels

Az értékesített sör 97 százaléka Romániában készül, a termeléshez felhasznált nyersanyag 50 százaléka a román mezőgazdaságból származik. Tavaly 56-ról 68-ra nőtt a romániai sörgyártók száma. Az ágazatban csaknem 61 ezer dolgozót foglalkoztatnak - olvasható az egyesület közleményében. 2018-ban 16,6 millió hektoliterre nőtt a román sörpiac, 3 százalékkal emelkedett a 2017-es évhez mérten. (Forrás: MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése