2020. november 12., csütörtök

Visszahívták az alkoholmentes Guinness-söröket

Fotó: dailymail.co.uk
Mikrobiológiai eredetű szennyezettség lehet a kéthete forgalomba került alkoholmentes Guinness-sörökben, ezért a gyártó megelőző jelleggel visszahívja azokat a forgalmazásból, írja a BBC. A gyártó egyúttal a vásárlókat is kéri, hogy aki vett az alumínium dobozos kiszerelésű termékből, ne fogyassza el azt. A vállalat a szupermarketekkel egyeztetve, folyamatosan bonyolítja a készletek bevonását. A visszahívás csak a nagy-britanniai üzleteket érinti, mivel Észak-Írországban, illetve Írországban ez a változat még nem került forgalomba.

Fotó: mirror.co.uk
A Guinness gyártója több éve tökéletesíti a termék receptúráját. Közlésük szerint az alkoholmentes változattal a növekvő piaci igényt szeretnék kiszolgálni. A cég azt mondja, a sör ugyanannyi vízzel, árpával, komlóval és élesztővel készül, mint a hagyományos Guinness, az alkoholt egy speciális eljárással, utólag távolítják el abból. Az új termék a tervek szerint a vendéglátóhelyeken tavasszal debütál majd, 2021 második felében pedig megkezdődőik nemzetközi forgalmazása is. (Forrás: Origo)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése