2021. március 2., kedd

Szenttamási Aranykakas Old Barrel Stout

Az első igazi székely kézműves sör! Most biztos sokan felkapták a fejüket, s szigorú tekintettel, összeráncolt homlok és felhúzott szemöldök mellett megkérdik tőlem, hogy megfeledkeztem a Csíki Sörről? Nem, nem feledkeztem meg a Csíki Sörről, amely egykor lehet, hogy kézművesnek indult, de mára már kinőtte magát, és lassan a nagyüzemiség alsó határát súrolja, vagy talán már át is lépte azt. A Szenttamási Aranykakas habos nedűi külföldi alapanyagokból készülnek, Magyarországon főzik és palackozzák. Elmondásuk szerint nincs 1000 éves tapasztalatuk és receptjük, inkább elhivatottak a sörkészítés iránt, és emiatt egyáltalán nem főznek hétköznapi söröket. Ezt én is aláírom, hiszen mind a négy seritaluk ízlett, ám úgy gondolom, hogy van ahová még fejlődniük. Ez pozitív jelegű kritika, emiatt nem kell megkövezni engem.



Mivel szeretem a barna/fekete söröket, a Szenttamási Aranykakas repertoárjából elsőnek az Old Barrel Stoutot kóstoltam meg. Ez egy angol stout típusú felsőerjesztésű barna sör, ami a 2019-es londoni European Beer Challenge versenyen dupla aranyérmet nyert, míg a gödöllői XIII. Nemzetközi Sörverseny és Sörmustrán ezüstérmes lett. Ilyen pedigrével nem lehet rossz – gondoltam én, s nem is volt az. Kellemesen csalódtam benne, de ne szaladjunk ennyire előre. Mivel nem volt kéznél sem angol pintes, sem shakeres vagy snifter pohár – ezekből ajánlott fogyasztani ezt a sört –, így egy átlagos talpas pohárba öntöttem ki a fekete színű nedűt, amelynek bézs, barnás habkoronája vékony volt és gyorsan elapadt.


Illata pörkölt malátás, kávés, amit egy halvány étcsokoládés zamat egészít ki. Íze közepesen – mondhatnám azt is, hogy finoman – kesernyés, ami azt jelenti, hogy a pörkölt maláta édességét jól kiegyensúlyozza a komló keserűsége. Száraz, de vizezett is, és utóbbi dolog csak egy picit ront a kellemes, karakteres összhatáson. Határozottan tetszett, de ahogy korábban is írtam, van ahová fejlődnie, és úgy gondolom, hogy az idő múlásával az Old Barrel Stout akár az Szenttamási Aranykakas ékköve is lehet. Erős 6.5 pontosra értékelem ezt az brit eredetű sötét alét, és csak ajánlani tudom. Egészségünkre!


Gyártja: bérfőzés (Budapest, Magyarország)
Származási hely: Románia
Itt vásároltam: Amigo (Sepsiszentgyörgy)
Ára: 10.99 lej
Kiszerelés: üveg
Mennyiség: 330 ml
Alkoholtartalom: 5.0%
Szárazanyag-tartalom: 12.3ºP
IBU (keserűségi index): 32.3
Színe: fekete (EBC: 74.4)
Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, búzamaláta, komló, sörélesztő
Típus: angol stout (english stout)
A sör pontszáma: 6.5/10
Ebből fogyasszuk: pintes, shakeres vagy snifter pohár
Megérte megkóstolni: igen
Újra vennék/innék: igen
Weboldal: aranykakas.ro


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése