2021. július 5., hétfő

Okos sörhűtő robottal robbantja a nyarat a Heineken



A márka amerikai kampányában mutatják be a medencés bulikon is jól teljesítő, kerekeken guruló sörkiszolgálót. A First World problem listán előkelő helyen szerepelhet, hogy túl nehéz a hűtőtáska, de a Heineken ezt is megoldotta – írja az AdAge. A sörmárka a B.O.T.-nak, Beer Outdoor Transporternek (körülbelül Kültéri Sör Szállító) nevezte el a kedvesre designolt robotot, aki hűen követ bárhova, hogy a hideg sörről egy pillanatra se kelljen lemondani. A B.O.T. összesen 12 dobozt képes tárolni és azt is meg tudja kérdezni, szomjas vagy-e?



A robot bemutatása egy nagyobb digitális kampány része, amit a Heineken az Egyesült Állomokban indított, fiatal felnőtteket célozva. A reklámok arra építenek, hogy a tavalyi 2020-as év után ez a nyár már majdnem normális lehet. „Most mindent az átmenetről szól a tavalyi nem lehetből – nem lehetett menni kocsmába, moziba, koncertre – az idei lehet felé” – mondja Josh Egan, a Heineken amerikai márkaigazgatója. A nyári események hangsúlya miatt a reklámokban nem üvegben csillog a sör, inkább a könnyen bárhova mozdítható sörös dobozok szerepelnek. A dobozok az angol kampányszlogennel együtt szójátékot is kiadnak: a Summer of Can-ben egyszerre szerepel az alu doboz és a lehetőség kifejezés is. (Forrás: kreatív / Balkányi Nóra)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése