2021. november 13., szombat

Sörgyártással javítanák a nők helyzetét egy afrikai államban

 Fotó: Instagram / kwezacraftbrewery

Az Africanews számolt be róla, hogy három ruandai nő, Josephine Uwase, Jessi Flynn és Debby Leatt egy olyan kézműves sörüzemet alapítottak, amellyel fő céljuk, hogy fellendítsék a helyi söripart és egyben a helyi nők helyzetének javítására is törekednek.

A Kweza Craft társalapítója elmondta, hogy míg a legtöbben úgy hiszik, hogy a sör eredetileg az európai kultúrához és a férfiakhoz kapcsolható, az igazság az, hogy a történelem során a sörfőzést elsősorban nők végezték, és az árpából készült ital készítésének hagyománya már megjelent az afrikai, és a Közel-Kelet legkorábbi civilizációinál is. A Kweza ehhez a szokáshoz nyúl vissza, létrehozva Ruanda első kézműves sörfőzdéjét, az első olyan országgá téve a világon, ahol a modern kézműves söripart a nők indítják be.

A Kweza Craft sörfőzde hagyományos módon állít elő sört, és köztük jó néhány különleges hozzávaló párosításával készülő ital is készül itt, például a cirokból és mangóból készülő Sorghum Ale.


A női tulajdonban lévő sörfőzde egyik célja, hogy a vidéki területeken élő női gazdálkodóktól beszerzett nyersanyagokra összpontosítson, és új munkahelyeket teremtsen a szesz italokhoz kapcsolódó nyersanyagok termesztéséről, a gyári feldolgozáson át, az értékesítésig.
Ruanda, amely alig több mint két évtizede még borzalmas népirtás helyszíne volt, leginkább agrárország, ahol főként a kávé és tea adja a mezőgazdaság exportbevételeinek döntő részét. A sörfőzde működésével hozzájárul Ruanda mezőgazdasági ágazatának sokszínűsítéséhez, ráadásul a fenntartható gazdaság elveit is követi. Az üzemben csak helyi alapanyagokat használnak, összegyűjtik az esővizet, a napenergiára támaszkodnak, és minimalizálják a hulladéktermelést is.


A közösségi finanszírozás segítségével megvalósult sörfőzde alapítói szerint, amint az üzlet életképessé válik, sok nő számára biztosíthatnak majd megélhetést és a helyi gazdaság növekedéséhez is jelentősen hozzájárulnak. (Forrás: Origo)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése