2023. augusztus 11., péntek

Kozel Dark


A Kozel Premium Lagerhez hasonlóan a Kozel Darkot is még akkor kóstoltam és teszteltem, amikor az Ursus Breweries révén nem indult be a romániai Kozel-örület. Bő két és fél évvel ezelőtt a valamiért beütöttem a fejem az egyik – mostanra talán már az egyetlen – sepsiszentgyörgyi Bem-Balogh üzletbe, és láss csodát, a sörös hűtőben ott sorakoztak az eredeti, cseh Kozel sörök és abból is a barnák. Mivel nagyon kedvelem az ilyen típusi habos nedűket, sokat nem gondolkodtam, és egyből vette két üveggel belőle. Egyet még akkor megnyitottam, a másikat kicsivel később ittam meg.


A kecskés barna sört én egy pintes pohárba öntöttem ki, a folyékony kenyér illata kávés-karamelles volt, kissé malátás, és az aromája valamiért gyorsan elillant. Színe sötétbarna, krémszínű habkoronája pedig kis szemű, puha, és meglepően gyorsan elapadt.


Íze határozottan karamelles, a hozzáadott cukortól édeskés is, a korty eleje erősen szénsavasnak, sőt, csípősnek tűnt. Egy kis idő elmúlásával már lágynak, selymesnek, krémesnek éreztem, a végén pedig vizessé vált... Nagy bánatomra! Közepesen testes, malátás, könnyed, friss, alacsony az alkoholtartalma, így itatja magát. Utóíze édeskés és malátás, halvány pörkölt felhanggal kiegészülve.


Sajnos, ez a Kozel nem nyerte el a tetszésemet, hiányzott belőle a cseh sörök karakteressége, de messzemenően jobb annál a sernél, amelyet nálunk az Ursus Breweries ezen név alatt palackoz. Bízom abban, hogy a közeljövőben lesz alkalmam megkóstolni – mondjuk Prágában – egy csapolt cseh Kozel Darkot, vagy ahogy ők használják, Kozel Černýt, s reménykedem abban is, hogy az finomabb lesz, mint az üveges változata. Egészségünkre!


Gyártotta: Pivovar Velké Popovice
Származási hely: Csehország
Itt vásároltam: Bem Balogh (Sepsiszentgyörgy)
Ára: 3,30 lej/csereüveg nélkül 4,26 lej
Kiszerelés: üveg
Mennyiség: 500 ml
Alkoholtartalom: 3,8%
Eredeti extrakttartalom: 10ºP
IBU (keserűségi index): 14
Színe: sötétbarna (EBC: 37)
Összetevők: víz, négyféle árpamaláta (Pilsner, München, Karamell, Festőmaláta), komlók (Premiant), cukor
Típus: barna sör (dark lager)
A sör pontszáma: 6/10
Ebből fogyasszuk: korsó vagy lageres pohár
Ajánlott fogyasztási hőmérséklet: –
Megérte megkóstolni: igen
Újra vennék/innék: igen
Weboldal: kozel.cz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése