2024. augusztus 29., csütörtök

Faxe Black 4,7%


A dán sörmárka újabb tagja a Faxe Black 4,7%, amely megítélésem szerint egy vékonyra sikerült fekete serital. Korábban a Faxe 10%-ot négyesre, a Faxe Premium Collector’s Item 5%-ot 4,5-re és a Faxe Witbiert egy erős hatosra osztályoztam, így az általam már megkóstolt Faxe sörök közül a mostani tesztalanyunk a második legjobb, ugyanis egy ötöst osztottam ki rá. Próbáltam egyet-mást megtudni erről a habos nedűről, ezért felkerestem a Faxe hivatalos portálját, de ott nem találtam semmilyen információt róla. Ahogy egy korábbi blogbejegyzésben is megírtam, a Royal Unibrew már nem készíti ezt a termékét, és azt hiszem, hogy a helyét egy stout vette át. Bízom benne, hogy hamarosan ezzel is összehoz a sors, hiszen ez az a sörtípus, amelyet nagyon kedvelek.

2024. augusztus 25., vasárnap

Rozsdás dugójú Ciuc üveges söröket vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelem

A fogyasztóvédelem több mint 1,85 millió Ciuc márkájú üveges sört vont ki a forgalomból az augusztus első felében végzett ellenőrzések nyomán – adta hírül az Agerpres augusztus 19-én.

Fotó: Facebook / Ciuc Premium

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) hét elejei közleménye szerint az intézmény felügyelői azt követően tartottak ellenőrzéseket, hogy a fogyasztók rozsdás dugójú vagy szájú Ciuc márkájú sörösüvegek miatt nyújtottak be panaszokat. A felügyelők a Ciuc sört gyártó Heineken Románia Rt. mind a négy romániai gyárában – Csíkszeredában, Craiován, Konstancán és Marosvásárhelyen –, illetve a márka forgalmazóinál is széleskörű ellenőrzéseket tartottak.

2024. augusztus 23., péntek

Itt vásároltam: Carrefour Express (Aranyhomok, Bulgária)
Damm Complot IPA (spanyol) – 4,79 leva / 12,20 lej  (330 ml)
Krušovice Imperial (cseh) – 3,29 leva / 8,40 lej (500 ml)
Madrí Excepcional (angol) – 1,79 leva / 3,05 lej (500 ml)

2024. augusztus 17., szombat

Ennyibe fog kerülni a sör a 2024-es müncheni Oktoberfesten

Fotók: Pixabay

Újabb mérföldkőhöz ér a sör ára az idei müncheni Oktoberfesten. Attól azonban nem kell tartani, hogy amiatt elmaradnak a vendégek. A sörbarátokat az egyik legjobban izgató kérdés minden évben, hogy mennyibe kerül majd 1 liter sör a müncheni Oktoberfesten. (A sörfesztiválon az 1 literes korsó a standard űrmérték.) A napokban kijöttek a világ leghíresebb és legnagyobb sörös rendezvényének 2024-es árai, ezeket vette górcső alá a falstaff.com. E szerint idén 13,60 és 15,30 euró (67–76 lej) között alakul majd egy liter sör ára a szeptember 21. és október 6. között megrendezésre kerülő Otoberfesten. Az ár első ízben lépi át a 15 eurós fájdalomküszöböt, ez egyébként átlagosan 4 százalékos drágulást jelent a tavalyi évhez képest – számolta ki a már idézett újság.

2024. augusztus 16., péntek

Németországban csökkent a sörök eladása

Fotó: Pixabay

Németországban kevesebb sört adtak el az idén az első fél évben, mint egy évvel korábban, ezzel folytatódott az értékesítés hosszú távú csökkenő tendenciája a labdarúgó-Európa-bajnokság ellenére. A német statisztikai hivatal honlapjára fölkerült adatok szerint az idén az első hat hónapban mintegy 4,2 milliárd liter sört értékesítettek a sörgyártók, ami 0,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A júliusi söreladás 777 millió liter volt, ami 1993 óta a legalacsonyabb értéknek számít ebben a hónapban. A gyenge adathoz a bizonytalan időjárás is hozzájárulhatott – jegyzi meg a Destatis. A belföldi söreladások az első fél évben 0,9 százalékkal, 3,4 milliárd literre csökkentek. A sörexport ugyanakkor 0,6 százalékkal, 765 millió literre nőtt. Az EU-országokba irányuló szállítás 5,4 százalékkal, 428 millió literre emelkedett, minden más országba viszont 4,8 százalékkal, 332 millió literre csökkent. (Forrás: MTI)

2024. augusztus 15., csütörtök

2024. augusztus 12., hétfő

Nem hiszi el, hol főzték tavaly a legtöbb sört a világon

Fotó: Pexels

Valamennyi más országot megelőzve, 2023-ban Kína gyártotta a világon a legtöbb sört – derül ki BarthHaas Report nevű friss elemzésből, ami a legnagyobb sörgyártó országok teljesítményét vizsgálja a sörelőállítás agráriumot érintő vonatkozásaival együtt. A jelentés alapján a Statista összesíti, 2023-ban Kína 360 millió hektoliter sört főzött, ami jóval több, mint második helyen álló Egyesült Államok teljesítménye, ahol tavaly 193 millió hektoliter sör készült (1 hektoliter 100 liternek felel meg). A dobogó harmadik helyét Brazília foglalja el, közel 148,9 millió hektoliterrel.

2024. augusztus 11., vasárnap

Tiltott (Transylvanian) Csíki Sör Gold


Valamikor 2020 novemberének végén fedeztem fel a Tiltott Csíki Sör Goldot, és a következő esztendő szeptemberében teszteltem a seritalt, amelynek ma – 2024. augusztus 11-én – már Transylvanian Csíki Sör Gold a neve. Az elmúlt évek során valamikor kikopott a tiltott szó jó néhány csíki sörös termék nevéből, amit a marketingesek a hangzatosabb transylvanian, azaz erdélyi kifejezéssel helyettesítettek, hátha a csíkszentsimoni manufaktúra az eddigieknél több sört tud majd eladni. Azt is hozzá kell tennem, hogy azt gondolom, a Golddal indult el a márkaváltás, a nemzetköziesítési törekvés a Csíki Sörnél, így a későbbiekben megjelent a Transylvanian Csíki Sör (Light) Silver, a megújult Transylvanian Csíki Sör (Barna) Brown, a Transylvanian Csíki Sör (Gyömbér Chili) Ginger Chili, a Transylvanian Csíki Sör (Erdélyi Jégáfonya) Blueberry, a Transylvanian Csíki Sör (Vadmálna Vitaminsör) Raspberry vagy éppen a Transylvanian Csíki Sör (Mézes) Honey.

2024. augusztus 7., szerda

Az előző évekhez képest több mint 40 százalékkal több sört rendelnek a romániaiak egy futárcég szerint

Fotó: Pexels / JESHOOTS.com

Az előző évekhez képest több mint 40 százalékkal több sört rendelnek a romániaiak - derül ki egy futárcég elemzéséből. A Glovo hétfőn ismertette az AGERPRES hírügynökséggel erre vonatkozó összesítését, amelyből kiderül, hogy az előző évekhez képest 40 százalékkal nőtt a sörrendelések száma Romániában. A legtöbb sört pénteki és szombati napokon rendelik, a legforgalmasabb napszak pedig a 17 és 19 óra közötti. A legtöbben világos sört kérnek házhozszállításra, de kedvelt a barna sör is. Idén a legnagyobb mennyiségű sört június 22-én, a labdarúgó-Európa-bajnokság Románia–Belgium mérkőzésének idején rendelték a Glovón. A kimutatás szerint Bukarestben, Kolozsváron és Brassóban szállítják házhoz a legtöbb sört. Temesváron az utóbbi években 50 százalékkal, Kolozsváron 30 százalékkal nőtt a sörrendelések száma a Glovónál. (Forrás: AGERPRES / Tofán Imola)

2024. augusztus 6., kedd

34,3 milliárd liter sör készült 2023-ban az Európai Unióban

Fotó: Pexels

Tavaly az EU tagállamaiban összesen 32,5 milliárd liter szokványos alkoholtartalmú sört és 1,8 milliárd liter 0,5 százalék alatti alkoholtartalmú vagy alkoholmentes sört, összesen 34,3 milliárd litert állítottak elő. Az alkoholtartalmú sör volumene 2022-höz viszonyítva 5 százalékkal (1,7 milliárd literrel) csökkent, az alkoholmentes söröké ugyanakkor 13,5 százalékkal (0,2 milliárd literrel) emelkedett – derül ki az Eurostat összefoglalójából. Egy évvel ezelőtt (is) Németország volt a legnagyobb európai sörgyártó: az itt előállított 7,2 milliárd liter az EU teljes termelésének 22,3 százaléka. A további sorrend: Spanyolország 4,0 milliárd liter (12,4 százalék), Lengyelország 3,5 milliárd liter (10,8 százalék), Hollandia 2,4 milliárd liter (7,5 százalék) és Belgium 2,0 milliárd liter (6,3 százalék).

2024. augusztus 4., vasárnap

Melyik a legsörösebb F1-es csapat?

Az Arrows és a Warsteiner | Fotó: Fotó: David Merrett / Wikimedia Commons

A sör világnapja augusztus elsőpéntekje – idén ez augusztus 2-ra esett – , ennek apropójánRacingline.hu a ChicaneF1 adatbázisának felhasználásávalösszegyűjtötte, mely márkák szponzoráltak eddig csapatokat azForma-1-ben. Jelenleg főleg alkoholmentes termékeket láthatunk az autókon, a McLaren az Estrella Galicia, a Ferrari a Peroni ilyen változatát reklámozza, ezek viszont nem jelennek meg a forrásként használt adatbázisban az alkohol kategóriában, így ezeket figyelmen kívül hagytuk. Magát a sportágat, nagydíjakat is támogattak, támogatnak sörgyárak, logóikat szintén gyakran láthattuk, láthatjuk.