A Sörcsap kétszázötvenedik értékelése, s ha őszinte akarok lenni, akkor a FAXE 10%-nál jobb sörnek is juthatott volna ez a megtiszteltetés. De ezt dobta a gép… A csalódást keltő Faxe Premium Collector’s Item 5% után bíztam abban, hogy a harcedzett és karakteres vikinggel fémjelzett márka következő terméke élvezetesebb lesz, de újfent csalódnom kellett. Azt mondják, hogy egy sör az nem sör, két sör az egy fél sör, így azt gondoltam meg tudok birkózni az egyliteres kiszerelésű FAXE-vel. És nem a mennyiség fogott ki rajtam, hanem az alkohol… Előlegben annyit kell tudni a mostani tesztalanyról, hogy egy erős világos sör, aminek 10 százalékos az alkoholtartalma. Ez mind az illatában, mind az izében komolyan visszaköszön, és én csak másfél pohárral tudtam meginni belőle, a többit viszont a kagyló nyelte el (ez az első ser, amit a blog közel ötéves pályafutása alatt hagytam kárba veszni). Igen, elöntöttem, mert a túlzottan erős folyékony kenyér valahogy nem volt az ínyemre! Kinek a pap, kinek a papné – mondták a barátaink, amikor megkóstolták ezt a seritalt, és bár ők is húzták az orrukat, mégis jobbra értékelték, mint én. Nálam megbukott a FAXE 10%, s a Perlenbacher Gold, az Argus Premium, a Székely Sör, a Csíki MézesSör és a Kingfisher társaságában erősíti a négyest kapott habos nedűk táborát.
A díszdobozos Faxe
mellett ennek a feketébe öltöztetett sörnek jóval visszafogottabb a külleme: a
szokásos vikingfej mellett ott a márkanév és jó nagyban a 10%. Egy shakeres
pohárba öntöttem ki az aranysárga főzetet, aminek nagy szemű, laza szerkezetű,
puha és lassan apadó volt a törtfehér habtakarója. Illata mérsékelt malátás,
édeskés is lehetne, de nem az, mert teljes egészében átjárja az alkohol, és így
értékelhetetlen volt számomra. Íze mesterségesen édes, talán a benne található
glükózsziruptól, ami az erőteljes alkoholos zamatot még jobban kihangsúlyozza.
A halvány gyümölcsössége mellett némi komlóssága is van, ami az utóízben egy
kis malátaédességgel köszön vissza.
Meglehetősen szénsavas, minőségi sörnek
tarják, ám az összetevők között ott van a kukorica is… A vad alkoholossága
miatt úgy gondolom, hogy ebből a sörből a 330 vagy az 500 milliliteres
kiszerelés is elég lett volna kóstolásra, tesztelésre, de mivel nálunk csak a
literes kiszerelés kapható, így egyedül nem tudtam elütni a teljes dobozzal, és
több mint fele a kagylóban végezte. Gyorsan be lehet rúgni tőle, de sokunknak
nem ez a célja, ha pénteken este összeülünk a barátokkal sörözni, beszélgetni.
Én nem ajánlom, s csak az próbálja ki, aki szereti az erős söröket, vagy nagyon
kíváncsi rá, hiszen kár kidobni majdnem 15 lejt egy olyan főzetre, mely nagy
valószínűséggel nem fog ízleni és végül elöntődik. Egészségükre!
Gyártja: Royal
Unibrew
Származási hely:
Dánia
Itt vásároltam:
Bertis (Sepsiszentgyörgy)
Ára: 13,40 lej
Kiszerelés: doboz
Mennyiség: 1000 ml
Alkoholtartalom:
10%
Eredeti
extrakttartalom: –
IBU (keserűségi
index): 35
Színe: aranysárga
(EBC: 10)
Összetevők: ivóvíz,
árpamaláta, glükózszirup, kukorica, komló
Típus: erős világos
sör (european strong lager)
A sör pontszáma:
4/10
Ebből fogyasszuk:
lageres vagy shakeres pohár
Ajánlott
fogyasztási hőmérséklet: –
Megérte
megkóstolni: igazából nem
Újra vennék/innék:
nem
Weboldal: faxe.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése