2020. február 28., péntek

Stejar


Mindig is kíváncsi voltam erre a sörre, s sokáig vadásztam is. Az üveges változatát kerestem (többek között a címkéje és kupakja miatt), de a szomszédságunkban lévő közértben valahogy sohasem volt kapható. Aztán egy ártatlan kis kocsmában/étteremben fedeztem fel, de éppen akkor nem volt hangulatom hozzá, így nem kóstoltam meg. Egy idő után meg is feledkeztem róla, és egy Mikuláskor, láss csodát, ott volt egy doboz Stejar a fényesre vikszolt bakancsomban. Felemás volt az örömöm, mintha már előre tudtam, hogy nem fogom a szívembe zárni a román rögbi és válogatott főszponzorát.



Korábban csak annyit tudtam róla, hogy ez az egyik legerősebb nagyüzemi román habos nedű, hiszen 7%-os az alkoholtartalma. Erősségét a neve is alátámasztja, hiszen ezt a tölgyfáról kapta. Söröskorsóba öntöttem ki a borostyánszínű főzetet, amelynek a nagy szemű, fehér és vékony habja kevesebb mint egy perc alatt elapadt.

 
Illata erőteljesen alkoholos, malátás és enyhén gyümölcsös. Íze intenzív, markánsan – mondhatnám azt is, hogy durván – alkoholos, továbbá a dextrózszirup miatt mesterségesen édes is. Egy kis keserűséget is éreztem benne, s ez a kombináció egyedi és „férfiasan” karakteres ízvilágot kölcsönöz a közepesen testes és szénsavas Stejarnak... Ez határozottan nem jött be nekem, de ennek ellenére ez egy fogyasztható és ütős serital. Kinek a pap, kinek a papné – mondom erre én, ám egy próbát mindképp megért. Egészségünkre!


Gyártja: Ursus Breweries
Származási hely: Románia
Itt vettem: ajándék
Ára: -
Kiszerelése: doboz
Mennyiség: 500 ml
Alkoholtartalom: 7%
Szárazanyag-tartalma: 14.5°P
IBU (keserűségi egység): -
Összetevők: víz, árpamaláta, dextrózszirup, komló
Típus: erős világos sör (european strong lager)
Színe: borostyán
A sör pontszáma: 6/10
Ebből fogyasszuk: korsó, talpas pilsneres pohár, lageres pohár
Megérte megkóstolni?: igen
Újra vennék/innék?: nem
Weboldal: www.esentialdestiut.ro (a dobozon a www.berestejar.ro szerepel)

                                    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése