2024. június 13., csütörtök

Mönchshof Original Pils

Egy szó, mint száz, most a Kőhalmon vásárolt német sörök vannak a lemezen, s a Mönchshof Hell után következzen a testvére, az Original Pils. Mivel egy újabb Mönchshof-féle sörről témázgatok, gondoltam, utánaolvasok, hogy mit is érdemes tudni a főzdéről. Ennek története egészen 1349-ig nyúlik vissza, amikor is az Ágoston-rend szerzetesei sörfőzdét alapítottak a Kulmbachban található langheimi ciszterci kolostor birtokán. Az 1800-as években az államosítás mellett több tulajdonosa is volt a sörgyárnak, amelynek termékei több nemzetközi díjat is bezsebeltek. A 20. század első esztendejében újabb tulajdonosváltáson esett át a nagy múltú főzde, amely átvészelte az első világháborút, a világgazdasági válság azonban a Mönchshofot sem kerülte el, amely a második világégés alatt csökkentett termeléssel működött.

Az 1950-es évek elején stabilizálódott a cég helyzete, majd az 1952-ben átadott új sörgyárral egymást követték az újítások. Bő három évtizeddel később a Kulmbacher Reichelbräu (a Kulmbacher Brauerei elődje) többségi részesedést szerez a Mönchshofban, és a márka elindul világhódító útjára. Az ezredváltó környékén és utána folyamatosan jöttek az új termékek és a díjak, a söröző szerzetessel fémjelzett márka pedig Németországon és Európán kívül is ismertté vált.


A Mönchshof Original Pilst egy talpas söröspohárba öntöttem ki, illata határozottan malátás, amit egy halvány komlós keserűség tett izgalmasabbá. Az aranysárga főzetnek egyujjnyi volt az apró szemű és finom szerkezetű fehér habtakarója, amely nagyon gyorsan elillant. Íze egy csipetnyit kenyeres, a korty eleje sima malátás, majd lassan előbújik az enyhe gyógynövényes, fűszeres, komlós kesernyéssége. Közepesen testes, kellemesen szénsavas, mérsékelten száraz, tiszta és átlagos.


Összességében ez egy elfogadható pils, ám ennél többet ne várjunk tőle. Diszkrét az alkoholtartalma, lecsengése ropogós, kevés malátás édességgel, az utóízéből nekem viszont a gyógyszeres keserűsége maradt meg. Egy próbát mindenképp megér, hiszen a jó pap holtáig tanul, ám azoknak mindenesetre ajánlom, akik kíváncsiak arra, hogy mit is tudnak Németország egyik legrégebbi sörfőzdéjében. Egészségünkre!


Gyártotta: Kulmbacher Brauerei
Származási hely: Németország
Itt vásároltam: Michell’s Markt (Kőhalom Állomás/Rupea Gară)
Ára: 6,50 lej
Kiszerelés: csatos üveg
Mennyiség: 500 ml
Alkoholtartalom: 4,9%
Eredeti extrakttartalom: 11,3ºP
IBU (keserűségi index): 25
Színe: aranysárga
Összetevők: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat, élesztő
Típus: világos sör (pilsener / pils / pilsner)
A sör pontszáma: 6/10 (Untappd: 3.00/5.00)
Ebből fogyasszuk: talpas söröspohár
Ajánlott fogyasztási hőmérséklet: 7–9ºC
Megérte megkóstolni: igen
Újra vennék/innék: igen
Weboldal: monchshof.de

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése