2023. július 23., vasárnap

Egyszerre magyaros és brewdogos

Elkészült a skót BrewDog és abudapesti First Craft Beer sörfőzdék első kollaborációs főzete,a Komondor Hazy Dupla IPA. Ők az első magyar sörfőzde, akik együttműködnek a BrewDoggal.

Fotó: Brewdog

Aki kicsit is jártas a kraftsörvilágban, az biztosan ismeri a skót BrewDog sörfőzdét. Ők azok, akik Európában elsőként mutatták meg, mennyivel több van a kraftsörökben a már unásig ismert lagereknél. 2007-es indulásuk óta megállíthatatlanul fejlődnek, mára évi több mint 800 ezer hektoliter sört főznek le, három sörfőzdéjük van, így a nemzetközi sörpiac megkerülhetetlen szereplőjeként ismeri őket mindenki. Első igazán zajos sikerüket az azóta is sokmillió sörfogyasztó által elismert Punk IPA hozta el.

A First Craft Beer ezt az utat szerette volna követni, a hazai főzdék között elsőként hoztak létre sörfőzdéhez tartozó, 10 sörcsappal felszerelt speciális kóstolótermet, taproomot, melyből üvegablakokon keresztül maga az üzem is látható. A különleges kraftsörök készítése mellett a söredukációra is hangsúlyt helyeznek.

A Komondor sajtótájékoztatóján is tartották magukat ehhez, izgalmas főzdetúrával tágították a jelenlévők fejét a sörkészítés alapvetéseiről. Kurucz Gergely és Kurucz Dániel alapító-tulajdonosok szerint a hazai sörforradalom célja a mennyiségi helyett a minőségi sörök főzése, és az újdonságra törekvő és kíváncsi sörfogyasztási kultúra meghonosítása: „Azt akarjuk, hogy a magyarok elfelejtsék a rossz minőségű, ízetlen posztszocialista lagereket.”

A Komondor Berlinben, a Budapest Weisse Újpesten készült el

„Aközös főzés legtöbbször valamilyen informális találkozón merül fel. Egy nemzetközi sörfesztiválon egymás mellett van a standunk, véletlenül épp ugyanolyan stílusú sört készítettünk, és ezt szóba hozzuk, személyesen viszünk ki egy megrendelést egy külföldi partnerhez, amit utána hivatalos megkeresés és közös tervezés, receptkidolgozás követ” – mondta el Kocsis Dani export manager, aki így folytatta: „A kisüzemi sörfőzés elmaradhatatlan része egymás támogatása, más sörfőzdék megismerése, a többiektől való tanulás – egy kollaborációs sör elkészítése pedig tökéletes alkalom ezek gyakorlására.”

A First 2020 óta a BrewDog egyetlen magyarországi importőre, így a kapcsolat már megvolt, a Komondor közös receptje elmondásuk szerint gyorsan elkészült. Hagyományosan azok a főzdék adják a dizájn ötletét, ahol fizikailag készült a sör. Így a First örömmel vette a BrewDog Berlin által javasolt Komondor nevet, mely egyszerre magyaros és brewdogos is.

Felsőerjesztésű, szűretlen, ködös és 7%-os | Fotó: Forbes

Maga a sör egy 7%-os Hazy Dupla IPA – a szokásosnál magasabb alkoholfokkal, amiről a sajtótájékoztató és a főzdetúra izgalmai alatt könnyen elfelejtkeztem. A felhasznált maláták miatt kicsit édeskésebb alapízű, mégis nagy komlómennyiséggel készített, elsősorban keserű, felsőerjesztésű, szűretlen, ködös, azaz hazy sör.

A recept megalkotásánál cél volt, hogy az aromákat, ízeket nagy mértékben biztosító újvilági komlók mellett (Ahtanum, Mosaic) a hagyományos európai stílust és elsősorban dinnyés jegyeket képviselő német Huell Melon komlófajtából is kerüljön a sörbe, megadva ezzel a közép-európai csavart ennek a hagyományosan angolszász sörfajtának.

Négyszáz kiló málna került a tartályba

Akollaboráció budapesti sörét is lefőzték már, mégpedig a BrewDog Berlin sörfőzőmesterének budapesti látogatása alatt. Robert Thamm és a magyar csapat közel 400 kilogramm málnával ízesítette a joghurttal savanyított első Budapest Weisse fantáziastílusú sört. Míg a Komondor már kapható, a kellemesen fanyar Budapest Weisse-re még pár hetet várni kell.

Fotó: FIRST Craft Beer

A First kifejezetten szeret kísérletezni, 2018-óta évente átlagosan több mint 25 különböző új sört dobnak a piacra, melyek többsége egyszeri főzetként tökéletesen alkalmas arra, hogy új stílusokat, alapanyagokat, sörkészítési technológiákat mutasson be. Aktív résztvevői az európai sörfeszteknek, tap takeoveröknek (jellemzően külföldi főzdék párhuzamosan több főzetének csapraszúrása egy sörbárban) és kollabfőzéseknek – idei 25 új megjelenésük több mint fele együttműködéssel készült. Jártak Dániában, Hollandiában, Finnországban, Csehországban és Szlovákiában is. Az évben a második BrewDog-kollab mellett közös sörük készül a romániai Hop Hooligansszel, a norvég Amager Bryghusszal, a dán Dry & Bitterrel – és ezek csak a nemzetközi szinten legismertebb nevek. (Forrás: Forbes / Nagy Nikolett)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése