2026. január 11., vasárnap

Afanasiy Porter

Ez a harmadik orosz söröm, és a Marochnoe Svetloe után a Tver városbéli Chastnaya Pivovarnya Afanasiy kézműves főzde második terméke, amit megkóstoltam és teszteltem. Ahogy a testvérét, ezt a ruszki barna seritalt is egy bolgár nyaralás alkalmával vettem, és rögtön beleszerettem. Elöljáróban annyit, hogy nálam ez a baltic porter 10-ből 8 pontot kapott, és nagyon sajnáltam, hogy csak egyet vettem belőle, mert azóta sem hozott össze minket a sors.


A csatos és dombornyomott üvegbe zárt Afanasiy Portert egy pintes pohárba öntöttem, és elsőre ez a látvány is nagyon megkapó volt. A sör illata malátás és karamelles, enyhe pörkölt és kávés felhangokkal kiegészülve, és ahogy illik, rögtön rabul ejtett. Habja világos barna, krémes és apró szemű volt, sajnos gyorsan elapadt, de csipkézett mintázatban megmaradt a pohár falán. Színe mély, sötétbarna.


Az íze krémes, erőteljesen karamelles, továbbá pörkölt malátás és kesernyés, de a benne lévő cukortól édes is. Érezni benne némi kávés jelleget, de kissé szirupos is egyben. Közepesen testes, a szénsavassága pedig átlagosnál gyengébb. Az alkoholt jól lehet érezni, de a csokoládés felhang kellemesen ellensúlyozza. A komlóssága lágy, visszafogottsága ellenére finom fűszerességgel tesz izgalmassá minden egyes kortyot. Összességében egy jól összerakott, kiegyensúlyozott, gazdag és élvezetes sör. Utóíze édes-keserű, ami szépen lezárja az ízélményt.


Személy szerint nagyon szeretem a barna söröket, így talán egy kicsit elfogult vagyok velük, de ennek az orosz porternek minden hibája ellenére nyolc pontot adok a tízből. Csak ajánlani tudom! Tudom, hogy nálunk ritka vendég az Afanasiy, de ha valaki valahol találkozik vele, ne habozzon, kóstolja meg, mert biztosan nem fog csalódni. Egészségünkre!


Gyártotta: Chastnaya Pivovarnya Afanasiy
Származási hely: Oroszország
Itt vásároltam: ALDO Supermarkets (Aranyhomok, Bulgária)
Ára: 3.69 léva / 9.36 lej
Kiszerelés: csatosüveg
Mennyiség: 500 ml
Alkoholtartalom: 8%
Eredeti extrakttartalom: 20ºP
IBU (keserűségi index): 25
Színe: sötétbarna
Összetevők: víz, árpamaláta, cukor, komló
Típus: barna sör (baltic porter)
Ebből fogyasszuk: korsó, vagy pintes pohár
Ajánlott fogyasztási hőmérséklet: –
A sör pontszáma: 8/10 (Untappd: 3,68/5,00)
Megérte megkóstolni: igen
Újra vennék/innék: igen
Weboldal: –


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése