2026. január 12., hétfő

Gösser Export


Ahogy egy 2019-es bejegyzésemben is írtam, a Gösser számomra mindig is finom és megunhatatlan sör volt. Ez most sincs másképp, viszont sajnos egyre ritkábban találkozom vele, sőt, lassan azt is mondhatnám, hogy mifelénk már egyáltalán nem lehet kapni, és ezt őszintén sajnálom. Arra sem emlékszem pontosan, hol jutottam hozzá ehhez az üveghez, az viszont biztos, hogy Mikulás-napi ajándékként került a cipőmbe, és már akkor tudtam, nagy hiba volt, hogy nem vettem többet belőle.



A Gösser Export (mifelénk ezen a néven ismert, míg őshazájában Märzenként fut) megjelenése klasszikus és mondhatni időtálló. Zöld alapú címkéje egyszerű és letisztult, a fehér Gösser és Export felirat mellett ott van rajta a jól ismert szlogen, valamint az Austria’s Finest Beer megjelölés is. Talpas söröspohárba töltöttem ki, kellemes illata pedig belengte az egész konyhát. A maláta-komló kombó szépen összefonódik, amit egy finom, visszafogott fűszeresség tesz még izgalmasabbá. Habja fehér, apró szemű, jó ujjnyi vastag, ugyanakkor viszonylag gyorsan elapad. Színe halvány aranysárga.



Ízében is hozza azt, amit az ember elvár egy jó sörtől. A korty malátásan indul, majd hamar megérkezik a komlós kesernyésség, ami szerencsére nem tolakodó, így az összhatás kifejezetten kiegyensúlyozott. Közepesen testes sör, lágy szénsavassággal, kellően frissítő, könnyen fogyasztható, és én bátran nevezném jó ivósörnek. Ez egy ízig-vérig klasszikus osztrák folyékony kenyér, amelynek minden egyes elfogyasztott üvege után volt egy olyan feelingje az embernek, hogy jó lenne még egyet legurítani belőle.


Az 5,2%-os alkoholtartalom jól simul bele az összképbe, nem kerül előtérbe. Utóíze száraz, markánsan kesernyés, enyhe édeskés lecsengéssel. Én tízből 7,5 pontot adtam rá, és csak ajánlani tudom. Egyetlen fájó pont maradt azonban: Háromszéken – sőt, a környéken sem – nagyon lehet már hozzájutni. Remélem, egyszer majd változni fog ez a dolog. Egészségünkre!


Gyártotta: Brauerei Göss
Származási hely: Ausztria
Itt vásároltam: –
Ára: ajándék
Kiszerelés: üveg
Mennyiség: 500 ml
Alkoholtartalom: 5.2%
Eredeti extrakttartalom: 11.9ºP
IBU (keserűségi index): 12
Színe: világosabb aranysárga
Összetevők: víz, árpamaláta, komlókivonat, komló
Típus: világos sör (märzen)
Ebből fogyasszuk: korsó, talpas söröspohár
Ajánlott fogyasztási hőmérséklet: –
A sör pontszáma: 7.5/10 (Untappd: 3,13/5,00)
Megérte megkóstolni: igen
Újra vennék/innék: igen
Weboldal: goesser.at

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése