2019. szeptember 11., szerda

Paulaner Münchner Hell


Akárcsak testvérét – a Paulaner Hefe-Weißbier Dunkelt –, ezt a sört is ajándékba kaptam tavaly a 40. születésnapomra. Sokáig őrizgettem ezt a seritalt, de nem azért, mert úgy gondoltam, hogy rossz lenne, csupán azért, hogy egy borús, szomorkás téli napon igyam meg és feldobjam vele a délutánomat. S így is történt, hiszen valamikor január derekán fogyasztottam el, és egyáltalán nem csalódtam benne.

 
A bajor sörök fellegvárában, Münchenben palackozott folyékony kenyér ajánlott fogyasztási hőmérséklete 7 Celsius-fok, így alaposan lehűtöttem és csak utána nyitottam meg. A pohárba kitöltve világos aranysárga színű volt a nedű, habkoronája pedig közepes, és viszonylag gyorsan elillant. Ez nem jelenet különösebb gondot, mivel a serital illata és íze kárpótol érte. A németek által igazi remekműnek tartott Paulaner Münchner Hell aromája lágy, kellemesen komlós és malátás. Ezt egy kis gyümölcsös édesség egészít ki, amitől roppan összetetté válik az illata. Az ízéről azt is mondhatnám, hogy pont annyira keserű, mint amennyire édes, utóízben viszont jobban dominál a komló, és ettől enyhén száraznak tűnt a sör. Letisztult és egyszerű ízvilága nem tartogat különösebb meglepetést, és úgy vélem, hogy ez egy ízig-vérig klasszikus német főzet, amely – ha drágább is mint, az átlagsör (8,50 lej) – mindenképpen megéri az árát. Egészségünkre!


Gyártja: Paulaner Brauerei
Származási hely: Németország
Itt vettem/kitől kaptam: ajándék volt
Ára: -
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 500 ml
Alkoholtartalom: 4,9%
Keserűségi index (IBU): 20
Összetevők: víz, árpamaláta, komló, sörélesztő
Típus: német világos sör (Helles/Dortmunder Export)
Színe: világos aranysárga
A sör pontszáma: 7.5/10
Ebből fogyasszuk: lágeres pohár
Megérte megkóstolni?: igen
Újra vennék/innék?: határozottan
Weboldal: www.paulaner.com


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése