2021. január 28., csütörtök

2021. január 21., csütörtök

Jelen Pivo

Szerbül a jelen annyit tesz, hogy szarvas. Nyugati szomszédaink a szarvasos habos nedűjüket a vajdasági Apatin városában készítik, ahol 1756 óta létezik sörgyár. Bő 260 évvel ezelőtt a bécsi császári kamara alapította a főzdét, amely az első világháború után esett át az első „modernizáláson”. Az elavult berendezései miatt az üzem 1935-ben egy időre bezárt, majd az 1950-es esztendő meghozta az igazi fellendülést: korszerűsítés, termelési kapacitás növelése és új termékek bevezetése. Az Apatinska Pivarát 2003-ban megvásárolta a belga Interbrew, de kilenc évvel később a sörgyár az amerikai Molson Coorshoz került. Az apatiniak legkelendőbb portékája a szerbeknél igen kedvelt Jelen Pivo, ám emellett ott készült/készítik még az Apatinsko, a Nikšićko (világos és barna), a Staropramen, a Beck’s, a Stella Artois, a Hoegaarden, a Löwenbräu, a Leffe Blonde és a Leffe Brune sereket is. Semmi kétség, díszes társaságba keveredett a szarvasos sör, amelyről azt mondják az okosak, hogy jelen pillanatban az délkelet-európai ország piacvezető sere.

2021. január 15., péntek

Staropramen Dark

Számomra még most is ismeretlen ok miatt sokáig szemezgettem a hozzánk még csehországi importból érkező Staropramen Darkkal, pedig egyik kedvenc ivósöröm a mezei Staropramen, tovább egyaránt ízlett a folyékony kenyér szűretlen üveges és csapolt változata. A sörfőző mesterek nem aprózták el ezt a sert, hiszen az árpamaláta mellett raktak bele cseh, bajor, karamell és színező malátát, s kiegyensúlyozottnak tűnő ízéből ítélve a megfelelő mennyiségű komló is belekerült.

2021. január 8., péntek

A pénteki vásár

Itt vásároltam: Michell's Markt (Kőhalom Állomás/Rupea Gară)
Hacker-Pschorr Kellerbier – 5.99 lej (500 ml)
Mönchshof Original Pils – 6.50 lej (500 ml)
Paulaner Salvator – 6.90 lej (500 ml)
Kapuziner Weißbier – 6.49 lej (500 ml)
Mönchshof Hell – 6.50 lej (500 ml)

2021. január 4., hétfő

Albacher Winter

Román téli sör, amelyet a Borszék ásványvizet is palackozó Romaqua Group Rt. dobott piacra valamikor az elmúlt évtized során. A reklámszlogenje szerint az Albacher Winter szebbé teszi a telet… De melyik telet, hiszen világéletemben nem éltem meg ennyire tavaszias decembert. A marketingesek fejéből továbbá az is kipattant, hogy az Albacher Winter ízt ad az ünnepeknek, azonban határozottan ki merem jelenteni, hogy volt jobb sör is a karácsonyi és szilveszteri asztalon. Ám mielőtt valaki félreértene, azt azért még el kell mondjam, hogy ez nem a világ legrosszabb habos nedűje, ennek ellenére gyenge, mint a harmat, és csak egy „fokkal” – jelen esetben fél ponttal – jobb mint a Tuborg Christmas Brew…

2020. december 29., kedd

Angelo Poretti 6 Luppoli Bock Rossa

Tavaly születésnapomra kaptam ezt a sört ajándékba, másik két testvérével egyetemben. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy korábban már láttam ezt a sert a szentgyörgyi boltokban, de valamiért idegenkedtem megvenni. A sör hivatalos oldalán olvasható kis történet szerint a lombardiai Vedano Olonában 1829-ben született Angelo Poretti Ausztriában, Csehországban és Bajorországban tanulta el a sörkészítés fortélyait, majd miután hazatért Olaszországba, saját sörgyárat alapított, és 1877 decemberében került piacra az első pilzeni típusú seritala. Annak ellenére, hogy sikeres volt az itáliai főzde, többször is csődközelbe került, s 1975-ben a dán United Breweries Copenhagentől (a későbbi Carlsberg) érkezett az újabb és utolsó mentőöv és a későbbiekben náluk zajlott a Tuborg, illetve a Carlsberg sörök olasz gyártása. A Carlsberg 1982-ben megvásárolta a gyár részvényeinek 50 százalékát, majd 1998-ban újabb 25 százalékot, és létrejött a ma is ismert Carlsberg Italia, majd nemrégiben az utolsó 25 százalék is a multinacionális vállalat kezébe került. Angelo Poretti név alatt jelen pillanatban tízféle sört főznek, amelyeket ötletesen meg is számoznak aszerint, hogy hányféle komlót használtak készítésükhöz.

2020. december 23., szerda

Beck’s 1873 Pils

Karácsony előtt egy nappal a Beck’s negyedik „kézműves sörére” is sor került, ami egy pils típusú folyékony kenyér. A seritalról előlegben el kell mondani azt, hogy a német főzde sörmesterei az 1873-ban piacra dobott, első Beck’s receptjét vették elő, és azt turbózták fel a mostani termékük elkészítéséhez.

A másik három társához hasonlóan a Beck’s 1873 Pils is fekete címkét kapott, amin fehér betűk ékeskednek, és mind közül talán ez a megjelenés a legelegánsabb. Nekem ez a dizájn tetszett a legjobban. Az aranysárga főzet fehér habkoronája vékony volt, s ez is roppant gyorsan elillant. Aromájában valamelyest hasonlít a mezei Beck’s illatához, csak egy picit erősebb.

Divat lett a piálás otthon

Fotó: Tibodi Ferenc / Pexels

Úgy tűnik, a britek kedvét még a koronavírus-járvány sem tudta a sör és más szeszes italok fogyasztásától, annak ellenére, hogy kedvenc pubjaik zárva vannak. Azért van egy italfajta, amely a járvány vesztese lett.

Bár márkaneve az elmúlt egy évben meglehetősen előnytelenné vált, a Corona sör fogyasztásán nem látszott meg, hogy a britek az idei év nagy részében kénytelenek voltak lemondani kedvenc pubjaik felkereséséről - derül ki a The Grocer internetes portál cikkéből. Amikor év közben kiderült, hogy a sörfőzők a vendéglői megrendelések miatt leállnak, sokan úgy gondolták 2020 nagy buktát hoz a söröknek. Szerencsére nem így lett.

2020. december 15., kedd

A hétfői vásár

 
Itt vásároltam: Merkúr (Sepsiszentgyörgy)
Bârlog "Enigma lui Negru Voda" Porter Black – 8.99 lej (330 ml)
Bârlog "Legenda lui Matei Corvin" Cluj Craft Lager – 7.89 lej (330 ml)
Bârlog "Paloșul lui Ștefan" IPA – 8.49 lej (330 ml)

2020. december 11., péntek

Beck’s Pale Ale


A németországi Beck’s harmadik „kézműves söre” kerül most terítékre, ez pedig jellegzetesen egy brit habos nedű, azaz egy pale ale (lásd a Sörlexikonban). A német sörmesterek az írek és az ausztrálok után most az angolokhoz fordultak ihletért, de el kell mondanom azt is, hogy ez a termékük jóval gyengébbre sikeredett, mint a Beck’s Red Ale, vagy a Beck’s Amber Lager.

2020. december 10., csütörtök

2020. december 6., vasárnap

Mikulás "hozta"

Itt vásároltam: Selgros (Brassó)
Boyne Irish Craft Oatmeal Stout – 11.01 lej (500 ml)
Samson 1795 Dark Lager – 4.77 lej (500 ml)
Boyne Irish Craft Lager – 13.20 lej (500 ml)

2020. december 4., péntek

Lav – az arany orosznál


Egy álmos szeptemberi délután felugrottunk öcsémékhez, s kisebb meglepetésemre egy számomra új és ismeretlen dobozos sört halászott elő a hűtőből. Elmondása szerint egy barátjától kapta ajándékba a Szerbiából (ezzel egy újabb országgal bővült a Sörcsapos világtérképem) hozott habos nedűt, és csak rám várt, hogy megkóstoljuk. De mielőtt belevágnánk a serital értékelésébe, lássuk, mit tudok kideríteni erről a főzetről. Szerbül a lav annyit tesz, hogy oroszlán, és így már nagyon is értem, miért van egy aranyszínű oroszlán a kék sörösdobozon. A vajdasági Dunacsébben található sörgyárat 1892-ben Lazar Dunđerski alapította, s egészen az 1946-os államosításig a család tulajdonában volt. Közel 60 esztendővel később, 2003-ban a sörfőzdét felvásárolta a Carlsberg Group, és a Lav jelenlegi legfőbb riválisa, a Jelen után a második legnagyobb piacrészesedéssel rendelkező sörmárka Szerbiában.

2020. december 2., szerda

Beck’s Amber Lager

A Beck’s történetének ismerői azt mondják, hogy ez a sör csupán 1949 után jelent meg a német piacon, és ez előtt kizárólag exportra készült. Így fordulhatott elő az is, hogy az 1873-ban alapított sörgyár legnagyobb piactere 1909 és 1914 között Ausztrália volt. A germán sörmestereknek az ausztrál nap, az ausztrál életmód adott inspirációt az Amber Lager elkészítéséhez. A serital magasabb alkoholtartalma (5,7%) is az ausztrál kontinensre utal, hiszen a XX. század elején a távolabbi országokba való szállítás miatt még erősebbre főzték söröket. Előállításához saphir komlót használtak, amelynek egyedi aromajellemzői közé tartozik a fűszeres, gyümölcsös és virágos karakter némi mandarinfelhanggal...