2020. november 29., vasárnap

2020. november 26., csütörtök

2020. november 20., péntek

Beck's Red Ale

Valamikor és valahol azt olvastam, hogy a Beck's 2015 után újra elkezdett sört főzni, de akkor még nem értettem a kijelentés lényegét, tovább a cikk is angolul volt, így gyorsan túltettem magam ezen a dolgon... Aztán két éve, azaz 2018-ban a német Beck's Romániába is elhozta négy sörkülönlegességét, s akkor hirtelen belém hasított a felismerés és értelmet nyert számomra az a pár mondat, amin egykoron internetezés közben átfutottam. Tavalyelőtt ilyentájt jelent meg a hazai és a sepsiszentgyörgyi boltokban a Beck's Red Ale, a Beck's 1873 Pils, a Beck's Amber Lager, valamint a Beck's Pale Ale, négy nagyüzemi serital, ami nagyon hajazott a kézműves sörökre. Először azt hittem, hogy a Beck's is megpróbálja megülni a világszerte féktelenül terjedő kézműves hullámot, de nem, mivel bő fél éven belül el is tűntek ezek a habos nedűk, ezért megítélésem szerint ez csak jó marketingfogásnak bizonyult. Lehet, hogy a földkerekség más országaiban több időn keresztül lehetett vásárolni ezeket a söröket, sőt, itt-ott talán még most is lehet kapni őket, itthon azonban már rég kikoptak a boltok polcairól, pedig nem is voltak annyira rosszak... Sőt!

Jön a bacon ízű sör

A bacon és a sör kedvelői bizonyára felkapják a fejüket erre a hírre: az atlantai Waffle House étteremlánc és a Oconee Brewing vállalat egy újfajta sör megalkotásán dolgozik, amelynek az illata és az aromája is idézni fogja a reggeliként gyakran fogyasztott baconét. A humorosan elnevezett Bacon & Kegs 6,5 százalékos alkalomtartalmú vörös sör, aminek sós és füstös szalonna íze - a készítők szerint - tökéletes lesz a reggeli étkezések mellé. Természetesen ez nem zárja ki azt, hogy az ízletes alkoholos ital magában is fogyasztható.


2020. november 17., kedd

Kenyérmaradékokból készít kézműves sört egy brit sörfőző

Fotók: Facebook / Toast Ale

Nemcsak az élelmiszer-pazarlás mértékét csökkenti, de a sörfőzés ökológiai lábnyomát is, ha az árpa helyett kenyérmaradékból készítenek sört. A sörfőzéshez használt árpa harmadát a közeli pékségek és szendvicsezők kenyérmaradékaival helyettesíti egy brit sörfőző – adta hírül a CNN. Egy szelet kenyérből így körülbelül 5 és fél deciliternyi kézműves sört tudnak készíteni, ezzel nemcsak az élelmiszer-pazarlást csökkentik, de a sörfőzés ökológiai lábnyomát is.

2020. november 12., csütörtök

Visszahívták az alkoholmentes Guinness-söröket

Fotó: dailymail.co.uk
Mikrobiológiai eredetű szennyezettség lehet a kéthete forgalomba került alkoholmentes Guinness-sörökben, ezért a gyártó megelőző jelleggel visszahívja azokat a forgalmazásból, írja a BBC. A gyártó egyúttal a vásárlókat is kéri, hogy aki vett az alumínium dobozos kiszerelésű termékből, ne fogyassza el azt. A vállalat a szupermarketekkel egyeztetve, folyamatosan bonyolítja a készletek bevonását. A visszahívás csak a nagy-britanniai üzleteket érinti, mivel Észak-Írországban, illetve Írországban ez a változat még nem került forgalomba.

Staropramen Unfiltered


A Staropramen mezei változatához képest az Unfilteredet nem itthon, a Bergenbiernél készítik, hanem odahaza, a cseheknél palackozzák, ezért finomabb is. Tavaly még csak 330 ml-es kiszerelésben lehetett kapni ezt a seritalt, aztán 2020-ban, az év elején megjelent a felesüveges és dobozos változat is. Ezek nagyon csendben, különösebb hírverés nélkül kerültek fel a különböző élelmiszerbolt polcára, ám szintén olyan némaságban tűntek is le (mivel ízlett, ízlik, több szentgyörgyi üzletben is kerestem eredménytelenül). Egy szó, mint száz: mostanság újfent csak a kisüveges Staropramen Unfiltered kapható az üzletekben, kocsmákban, de utóbbi helyeken a frissebb csapolt verziója is elérhető.

2020. november 5., csütörtök

Sanwald Weizen Dunkel



Testvérével, a Sanwald Hefe Weizennel együtt a sepsiszentgyörgyi Merkúrban vásároltam ezt a sörkülönlegességet, ám azóta sajnos már eltűnt, nem láttam többet az üzletben. A Sanwald Weizen Dunkel egy felső erjesztésű szűretlen barna búzasör, előállításához pedig kétféle – Tettnanger Perle és Tettnanger Herkules – komlót, illetve Stuttgart környéki és észak-franciaországi malátát használtak. A gyártó szerint ennek a habos nedűnek 9 Celsius-fok az ajánlott fogyasztási hőmérséklet, s mindenképp búzasörös pohárból fogyasszuk el.

2020. október 30., péntek

2020. október 29., csütörtök

Csíki Pimasz IPA

Volt egy időszak, amikor a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra egymás után dobta piacra az újabbnál újabb söralkotásait, s ha nem csal az emlékezetem, akkor a Csíki Pimasz IPA a legutolsó volt a sorban. A Szűretlen Csíki Sörnél már bevált papírtasakos csomagolás most is megkapó, amolyan egyediséget kölcsönöz neki, ám egy baj van vele, éspedig az, hogy nagyon hajaz a Hargita megyei konkurencia, a Ciuc IPA küllemére. Igaz a Sörcsapon a Ciuc dobozos verziója került terítékre, de a csíkszeredai felmenőkkel rendelkező serital üveges változata pirosas-rózsaszínes papírzacskóba van bebugyolálva. Véletlen vagy sem, de majd mindenki maga eldönti, hogy ki kiről kopírozott.

2020. október 28., szerda

Csökkent a magyar sörfogyasztás a harmadik negyedévben is


Az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei együttes forgalma 5,5 százalékkal, 4,9 millió hektoliterre csökkent a harmadik negyedév végére az előző év azonos időszakához képest. Különösen a csapolt sör értékesítése zuhant, csaknem 40 százalékkal, míg az alkoholmentes sörök iránti kereslet nőtt - közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) vezetője az MTI érdeklődésére.

2020. október 22., csütörtök

A meggyes sör a Borsoditól

A Borsodi Sörgyár újabb termékfejlesztéssel kezdi meg az őszi szezont. Szeptember óta már a boltokban is elérhető a belga meggyes sörkülönlegesség, a Belle-Vue Extra Kriek - olvasható a társaság közleményében.



Igazi kuriózummal dobja fel az őszi szezont a Borsodi Sörgyár. Ősztől ugyanis a boltokban is megvásárolható, az itthon igen nagy népszerűségnek örvendő belga meggyes sörkülönlegesség, a Belle-Vue Extra Kriek. A Borsodi Sörgyár Magyarországon már 1997 óta forgalmazza a Belle-Vue Kriek Lambic sört, azonban eddig a márka kedvelői csak csapolt formában élvezhették különleges fűszeres ízét. Mostantól azonban akár egy piknikezés, vagy családi összejövetel alkalmával is koccinthatnak ezzel a klasszikus sörrel az ínyencek.

2020. október 16., péntek

2020. október 13., kedd

Az első Oktoberfest még nem a sörről szólt

A világhíres müncheni sörfesztivál, az Oktoberfest gyökerei egy 210 évvel ezelőtti, 1810. október 12-én megtartott hercegi menyegzőig nyúlnak vissza. Ezen a napon kelt ugyanis egybe Terézia Sarolta szász-hildburghauseni német hercegnő és Lajos Károly Ágost herceg, aki később I. Lajos bajor királyként lépett a trónra. Az esküvő egy grandiózus eseménnyé vált, amelyre 40 ezer ember gyűlt össze. Akkor még nem azon célból, hogy sört igyon.

Oktoberfest 1928-ból | Fotó: mult-kor.hu

Az esküvőt követő ünneplést a müncheni városkapu előtti mezőn tartották. A több tízezer, lelkes bajor alattvalót ebben az évben még csupán lóversennyel szórakoztatták, de ez olyan jól sikerült, hogy a szervezők elhatározták, a rákövetkező évben is megtartják a fesztivált az aráról Theresienwiesének (Terézia-mező) nevezett réten.