A következő címkéjű bejegyzések mutatása: világos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: világos. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. július 11., csütörtök

Szűretlen Csíki Sör



A csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra tavaly év végén, talán decemberben két új habos nedűt is piacra dobott. Előbb érkezett a Csíki Vadmálna Vitaminsör (ez egy későbbi értékelés tárgyát képezi), majd kevés időre rá jött a Szűretlen Csíki Sör. Ez utóbbit vettem most nagyító alá, s már előlegben annyit elárulók, hogy a hetesre pontozott Csíki Barna Sör (újabban Tiltott Csíki Barna) és Tiltott Csíki Krém Sör után ez a Hargita megyei gyár harmadik legjobb seritala. Amúgy hatost adtam rá.

2018. március 5., hétfő

Zimbru


A Profiban és a Pennyben vásárolgatva bukkantam rá a Bákó megyei Oneşti-ben (magyarul: Ónfalva) előállított és palackozott Zimbru sörre, amit kevesebb mint két lejért be is lehet szerezni. Sokat tűnődtem azon, hogy vajon ennyi pénzért mit tud ez a serital, s sokáig győzködtem magamat, amíg vettem egy üveggel belőle. Ezt követően több héten át, sőt, mondhatnám pár hónapon keresztül nézegettem a hűtőben a sört, és azon gondolkodtam, hogy megmerjem-e kóstolni, vagy sem.


Nem lehet annyira rossz, mint az egy árkategóriában lévő Bucegi, és igazam lett. Nem kaptam tőle gyomorontást, de csak azt tudom mondani, hogy az vegyen belőle, aki igazán meg akarja kóstolni. Olcsóságát mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy nincs neki íze, és csak az erőteljes illatából jövünk rá, hogy egy sörrel van dolgunk. A Zimbru roppant egyszerű, karakter nélküli, vékony és fehér a habja, ami nagyon gyorsan eltűnik. Egy szó, mint száz, ez a habos nedű megbukott nálam, s a rossz, de még iható sörök kategóriájába tartozik.



Gyártja: Albrau Prod Rt. (Oneşti, Bákó megye)
Származási hely: Románia
Itt vettem/kitől kaptam: Profi (Sugás Áruház, Sepsiszentgyörgy)
Ára: 1,73 lej
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 500 ml
Alkoholtartalom: 4%
Összetevők: víz, árpamaláta, kukoricadara, sörárpa, komló
Típus: világos sör
Színe: halványsárga
A sör pontszáma: 3,5/10
Megérte megkóstolni?: igen
Újra vennék/innék?: egyszer elég volt


2018. március 4., vasárnap

Neumarkt


Évekkel ezelőtt egy állatorvosos minifocis összerázón, edzőtáborban ittam először Neumarkt sört, amit a 90-es évek elején alapított Bere Mureş Rt. állított elő 1998-tól; időközben a marosvásárhelyi sörgyárat felvásárolta a Heineken Románia és azóta a hollandok bitorolják a márkát. Akkor – a szeptemberi hőségben – sportolás után, flekkenezés közben, baráti beszélgetés mellett és bulizás alatt könnyedén, olajozottan csúszott le az ember torkán. Tavaly nyárig nem is ittam többet belőle, pedig nem tartottam rossz habos nedűnek. Nyáron a Brassó megyei Kissinken tett rokoni látogatás alkalmával kereszteződött ismét utunk a marosi gyökerekkel rendelkező seritallal, s már akkor újfent megjegyeztem magamnak, hogy jól behűtve és nagy hőségben roppant jónak tűnt.

2017. december 12., kedd

Samson 1795


A nyár folyamán többször is farkasszemet néztem az Amigo hűtőjében lévő sörrel, amíg végül megvásároltam ezt a klasszikus cseh habos nedűt. Annak ellenére, hogy számomra ismeretlenül csengett a Samson 1795 neve, nem csalódtam benne, hiszen egy igazán korrekt seritalt fedeztem fel benne.

Egy könnyű sör, amelynek vékony és hamar elapadó a habja, színe aranybarna, karakteres aromájából egy picit hiányzik a komló, de még ez sem rontja el a kellemes összhatást. Édes, de nem túlzottan, amivel jól párosul az utóízbeli kellemes keserűség.


A kisebb alkoholtartama mellett közepes a karbonizációja is, s talán ez teszi frissítővé és könnyen ihatóvá. Csak úgy csúszik le az ember torkán! Összességében a Samson 1795 egy jó sör, amelyet máskor/többször is szívesen elkortyolgatnék!



Gyártja: Pivovar Samson
Származási hely: Csehország
Itt vettem/kitől kaptam: Amigo (Sepsiszentgyörgy)
Ára: 4,85 lej
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 500 ml
Alkoholtartalom: 4,7%
Száraz­anyag-tartalom: 11.2ºP
IBU (keserűségi index): 23
Összetevők: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat
Típus: világos
Színe: aranybarna
A sör pontszáma: 7/10
Megérte megkóstolni?: igen
Újra vennék/innék?: igen
Weboldal: www.samson.cz


2017. december 7., csütörtök

Nemţeana Blondă Nefiltrată


És akkor következzen a románvásári sörmanufaktúra világos, szűretlen nedűje. A félbarna Nemţeanához hasonlóan most is erős illattal találkozik az ember, ám ebben az esetben egy picit émelygős, és már ez elvesz egy kicsit a remekre szabott összhatásból.

2017. május 28., vasárnap

Kingfisher

Ez a legnépszerűbb indiai sörmárka, amely a Lidl révén jutott el hozzá(m)nk. Helyes kis üvegbe van palackozva a habos nedű, pofás a címkéje is, és ezzel azt hiszem, hogy kimerítettem a pozitívumokat... A Kingfishert még középszerű seritalnak sem mondanám, ezért én csak a rosszabb sörök közé sorolom. A jó illat mellé roppant gyenge íz társult, az alkoholtartalom öt százalék alatt van, és úgy érzem, hogy a Székely Sör után ez is megbukott nálam!


Gyártja: Kingfisher Beer Europe Ltd., Heineken UK Ltd. (licenc alapján)/Egyesült Királyság
Származási hely: India
Itt vettem: Lidl
Alkoholtartalom: 4,8%
Összetevők: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat
Típus: euro pale lager
Színe: aranybarna
Kiszerelése: üveg
Mennyiség: 330 ml
Ára: 2,99 lej
A sör pontszáma: 4/10
Újra vennék (innék)?: nem
Megérte megkóstolni?: egyszer mindent meg lehet ízlelni