A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kézműves sör. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kézműves sör. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. június 7., vasárnap

Șapte Coline Elixir


A Pils, a Neagră és a Bere de Casă után ez már a negyedik Șapte Coline, amit megkóstoltam, leteszteltem, most pedig következhet a véleményezés is. A jászvásári főzde eddigi söreire egy ötöst, egy 5,5-öst és egy hetest osztottam ki, így előre elmondom, hogy a szárazkomlózással készült Elixir végül egy hatost kapott tőlem.

2026. április 23., csütörtök

Plan Beer BRed



A BRed egy román kézműves sör, amelyet a bukaresti Plan Beer készít. A főzdét 2017-ben alapította öt barát – egy színész, brókerek és vállalkozók –, a nevük pedig a „B-tervre” (Plan B) utal, hiszen a sörfőzés kezdetben másodállásként, szenvedélyprojektként futott a civil hivatásuk mellett. Sajnos azt nem tudtam kideríteni, hogy még tevékenykedik-e ez a kézműves sörfőzde, mivel a weboldaluk nem működik, a közösségi felületeiken pedig 2022 óta hallgatnak. Bár az AI szerint még léteznek, ennek jelenleg kevés nyoma van. Ha legközelebb Bukarestben járok, akkor felkeresem őket, és ha még főznek sört, akkor nem jövök haza üres kézzel.

2026. január 14., szerda

2026. január 13., kedd

Határmenti kézműves sör: Zimand

 

Itt vásároltam: bere-zimand.ro (Zimándújfalu, Arad megye)
Bere Zimand Porter (román) – 10 lej (330 ml)
Bere Zimand Marzen Oktoberfest (román) – 9.50 lej (330 ml)
Bere Zimand Oatmeal Stout (román) – 10 lej (330 ml)
Bere Zimand Irish Red Ale (román) – 9.50 lej (330 ml)
Bere Zimand IPA (román) – 10 lej (330 ml)
Bere Zimand Pilsner (román) – 9.50 lej (330 ml)
Bere Zimand Schwarzbier (román) – 9.50 lej (330 ml)
Bere Zimand Weissbier (román) – 9.50 lej (330 ml)

2026. január 11., vasárnap

Afanasiy Porter

Ez a harmadik orosz söröm, és a Marochnoe Svetloe után a Tver városbéli Chastnaya Pivovarnya Afanasiy kézműves főzde második terméke, amit megkóstoltam és teszteltem. Ahogy a testvérét, ezt a ruszki barna seritalt is egy bolgár nyaralás alkalmával vettem, és rögtön beleszerettem. Elöljáróban annyit, hogy nálam ez a baltic porter 10-ből 8 pontot kapott, és nagyon sajnáltam, hogy csak egyet vettem belőle, mert azóta sem hozott össze minket a sors.

2025. december 21., vasárnap

Szent András Monarchista



A magyarországi Szent András Sörfőzdétől ez a hetedik sörkülönlegesség, amelyet kóstoltam és ezt a seritalt ajándékba kaptam. Már a névválasztás is megkapó, a Monarchista pedig az első imperial pilsner, amelyet teszteltem. Ez egy ízig-vérig prémium kézműves sör, amelyet az Osztrák–Magyar Monarchia sörkultúrája ihletett. Előlegben csak annyit, ha annak idején ilyen sört ittak, bizony jól éreztem volna magam abban a korban.

2025. november 8., szombat

Lucretia Schooner Your English IPA

Sajnos, a Lucretia Schooner sörcsalád negyedik, egyben utolsó darabjához érkeztem, amely egy angol stílusú India Pale Ale. Ahogy a társait, úgy a Your English IPA-t is ajándékba kaptam, és mind közül ez ízlett a legjobban, mivel erre adtam a legtöbb pontot. Most sem a lokálpatrióta beszél belőlem, hanem tényleg egy jól összerakott kézműves sörről van szó, amely a kategóriájában szerintem sok más hasonszőrű sört vert, és verne ma is.

2025. november 2., vasárnap

Akademija Piva Profesor Doktor


Egy újabb tudós sör a podgoricai PG Akademija Pivától, amelyet – akárcsak a Vrhunski Magistart – ajándékba kaptam. A Profesor Doktor egy indian pale ale, amely háromféle komlóval készült. A sárga-arany címkén egy bajszos, szemüveges professzor látható, fején talársapkával. Az egyik kezében talán egy kémcső, a másikban egy üveg sör, miközben egy sörfőzdében vagy inkább egy laborban tevékenykedik. A látvány nagyon megkapó és figyelemfelkeltő, minden grafikai elem azt sugallja, hogy ez bizony nem egy szokványos kézműves sör. És való igaz: ez egy igazi különlegesség, amely nekem a Magistarnál is jobban ízlett, így több pontot is kapott tőlem.

2025. október 26., vasárnap

Lucretia Schooner Your Irish Red Ale


A Lucretia Schooner sörcsalád harmadik darabja egy ír vörös, a Your Irish Red Ale. Ahogy a Your Czech Pilsnert és a Your Best IPA-t, úgy ezt is ajándékba kaptam, és mivel a testvérei nagyon ízlettek, ezt a háromszéki kézműves sört is nagy kedvvel és kíváncsisággal kortyolgattam, miközben teszteltem. Ez idáig három Irish Red Ale-ről írtam véleményt, és mindhármat hetesre értékeltem: a Smithwick’s Red Ale-t még 2018-ban, majd 2020-ban előbb a The Crafty Brewing Company Irish Red Ale-t, aztán a Beck’s Red Ale-t került fel a blogom Sörgalériájába. Bár mindegyik belopta magát a szívembe, a Lucretia mindegyikre rátett egy lapáttal, még ha csak egy pont is volt az.

2025. október 21., kedd

Akademija Piva Vrhunski Magistar

Még 2021 szeptemberében kaptam ajándékba komámtól a Vrhunski Magistar nevű montenegrói sört, amelyet a podgoricai PG Akademija Piva készít. Mivel jelenleg sem a főzde weboldala, sem egyik közösségi oldala nem működik, egy keveset kutakodnom kellett. Az Akademija Pivát (magyarul Sörakadémia) valamikor 2016-ban alapították, és a helyi kézművessör-forradalom egyik oszlopos tagja. Olvasatomban akár látványfőzdének is nevezhetnénk, hiszen az Akademija mellett étterem is működik, amelyet Podgoricában turistacsalogatóként tartanak számon.

2025. október 13., hétfő

Lucretia Schooner Your Czech Pilsner

A sokunk sajnálatára a már megszűnt sepsiszentgyörgyi Schooner Sörműhely egy újabb habos nedűjét mutatom be, azaz a Lucretia Schooner Your Czech Pilsnert. Most nem a lokálpatrióta beszél belőlem, de ez tényleg az egyik legjobb pilsner volt, amit eddig kóstoltam és teszteltem. Akárcsak testvérét, a Your Best IPA-t, ezt is ajándékba kaptam: 2021-ben az angyal hozta, és a következő év januárjában bontottam fel lassan, óvatosan, illetve odafigyelve, mintha egy kincset tartanék a kezemben.

2025. október 1., szerda

Megleptem magam a szülinapomom

 

Itt vásároltam: carolbeer.ro (Buftea)
Carol Beer Pils (román) – 15.22 lej (330 ml)
Carol Beer Red Ale (román) – 15.22 lej (330 ml)
Carol Beer Session IPA (román) – 15.22 lej (330 ml)
Carol Beer Brună (román) – 15.22 lej (330 ml)
Carol Beer Porter (román) – 15.22 lej (330 ml)
Carol Beer Pale Lager (román) – 15.22 lej (330 ml) 
Carol Beer New England IPA (román) – 15.22 lej (330 ml)
Carol Beer Hefeweizen (román) – 15.22 lej (330 ml)
Carol Beer Pils (román) – 15.22 lej (330 ml)

2025. augusztus 28., csütörtök

Lucretia Schooner Your Best IPA

A sepsiszentgyörgyi, háromszéki sörkedvelőknek aligha kell bemutatni a Lucretia söröket, amelyek a közelmúltban hamar belopták magukat a szívünkbe, miután megjelentek a helyi boltokban, kocsmákban, éttermekben. Jómagam is készítettem interjút a gyergyószentmiklósi származású építésszel, Szabó Rudolffal, aki a Lucretia Schooner egyik megálmodója volt, s 1996 óta lakik Szentgyörgyön. Elmondása szerint a Lucretia Schooner Sörműhely ötlete egy prágai kocsmában született meg, a név pedig Rejtő Jenőtől érkezett. A magyar szórakoztató irodalom népszerű alakja sajátos stílusában mesélte el a Lucretia névre keresztelt sörcsempész szkúner rövid, kalandos történetét, a hajó és a hullámzó tenger pedig a Kovászna megyei sör címkéjéről is visszaköszönt.