2020. február 28., péntek
Stejar
Mindig is kíváncsi voltam erre a sörre, s sokáig vadásztam is. Az üveges változatát kerestem (többek között a címkéje és kupakja miatt), de a szomszédságunkban lévő közértben valahogy sohasem volt kapható. Aztán egy ártatlan kis kocsmában/étteremben fedeztem fel, de éppen akkor nem volt hangulatom hozzá, így nem kóstoltam meg. Egy idő után meg is feledkeztem róla, és egy Mikuláskor, láss csodát, ott volt egy doboz Stejar a fényesre vikszolt bakancsomban. Felemás volt az örömöm, mintha már előre tudtam, hogy nem fogom a szívembe zárni a román rögbi és válogatott főszponzorát.
2020. február 25., kedd
Herrnbräu Hefe Weißbier Hell
Az ír szigeten tett tizenhárom sörös kitérő után kanyarodjunk vissza az öreg kontinensre, s ezen belül is Németországba, hiszen innen származik a mostani tesztalanyunk. Ha őszinte akarok lenni, még hallásból sem ismertem eddig a Herrnbräu Hefe Weißbier Hellt, amely a 2016-os World Beer Awards versenyen a német búzasör kategóriában aranyérmes volt. Ebből kiindulva nem lehet rossz ez a prémium kategóriába sorolt bajor serital, amelyet a sepsiszentgyörgyi Profiban vettem, s ha nem csal az emlékezetem, akkor a minap is láttam az üzletben. Na de lássuk, mit is tud ez a folyékony kenyér.
2020. február 21., péntek
Valentin-napi ajándék
Jennings Cumberland (500 ml)
Wychwood Hobgolin (500 ml)
Ringwood Razor Back (500 ml)
Lancaster Bomber (500 ml)
Brakspear Bitter (500 ml)
Marston's Pedigree (500 ml)
2020. február 20., csütörtök
McGargles Rosie’s Pale Ale
A remekre sikeredett, tavalyi írországi kirándulásunk utolsó söre a McGargles Rosie’s Pale Ale volt. Hogy egy kis kavarodást okozzak, mondhatnám azt is, hogy az első... De honnan is származik ez a képzavar? A The Crafty Brewing Company Irish Pale Ale volt az első folyékony kenyér, amit Carrigalineben megkóstoltam, ez viszont a McGargles Rosie’s Pale Ale ikertestvére. Hogy még egyszerűbb legyen a dolog: a két habos nedű egy és ugyanaz, a celbridgei (Dublintól 24 km-re található város) székhelyű Rye River Brewing Companynál főzik, ám két különböző név alatt forgalmazzák. Az Irish Pale Ale a Lidl-nek készül, így áruházlánc révén Európa-szerte lehet kapni, a Rosie’s Pale Ale címkével ellátott sört kimondottan az ír piacra palackozzák. Tisztázódott valamelyest a dolog? Nagyon remélem!
2020. február 17., hétfő
Guinness West Indies Porter
Egy újabb guinnesses sör, amelyet tavalyi írországi kirándulásunk utolsó estéjén kóstoltunk meg. S mit ad Isten, ez is finom volt! A dublini gyár 2014 szeptemberében jelentette a Guinness West Indies Porter (a Guinness Dublin Porter mellett) gyártásának beindítását, a különleges folyékony kenyeret pedig egy 1801-ből származó recept illette meg, ezt felfrissítettek az ír sörmesterek, és ennek alapján főzik most a gyorsan nagy rajongótáborra találó habos nedűt. A retrós fílinget egy régies üveg és régimódi sörös címke egészíti, amitől az embernek az az érzése támad, hogy egy több száz éves seritallal van dolga.
Labels:
2020,
Carrigaline,
fekete sör,
Guinness,
Guinness West Indies Porter,
ír sör,
Ír sörök,
Írország,
jó sör,
porter,
sör,
Sörcsap
Location:
Carrigaline, Co. Cork, Írország
2020. február 11., kedd
Midaza Stout
![]() |
| Fotó: Facebook / Rising Sons Brewery |
2020. február 7., péntek
Smithwick’s Atlantic Blonde Ale
A Red Ale és a Pale Ale után következzék a Smithwick’s harmadik
és egyben utolsó söre az Atlantic Blonde Ale, amelyet szintén
tavalyi írországi kirándulásunkkor volt alkalmam megkóstolni.
Előlegben már annyit elárulhatok, hogy ez a folyékony kenyér sem
okozott csalódást, és ezt is ugyanúgy megkedveltem, mint a másik
két testvérét.
2020. február 5., szerda
Hi-tech sörcsapokkal készül az Eb-re a Puskás Aréna
Négy futball Európa-bajnoki meccset
rendeznek júniusban Budapesten, a Puskás Arénában. Az már
biztos, hogy a francia és a portugál válogatott is pályára lép
a fővárosban. A teltház várhatóan garantált, a helyszín pedig nem bízza a véletlenre a szurkolók sörrel való ellátását:díjnyertes, hi-tech sörcsapoló-berendezésekkel készülnek.
Korábban nem látott méretű
sporteseményekre és koncertekre készül 2020-ban Budapest. Az
újonnan átadott, több mint 67 ezer férőhelyes Puskás Aréna a
Labdarúgó Európa Bajnokság négy meccse mellett,
stadionkoncerteknek is helyet ad majd. Utóbbiakon 78 ezren, a
focimeccseken várhatóan mintegy 64 ezren szórakoznak majd
egyszerre, ami feladja a leckét a catering szolgáltatóknak.
2020. február 3., hétfő
A hétvégi trió
Itt vettem: Merkur és Lidl (Sepsiszentgyörgy)
Szent András Szilvás Sör – 6.29 lej (330 ml)
Corona Extra – 6.49 lej (330 ml)
Chișinău Radler – 2.99 lej (330 ml)
Egy sörmárkát is elért a koronavírus
A Google szerint 2300 százalékkal ugrott meg az érdeklődés a corona szó iránt január 18 óta,
amikor a világ először szembesült az új járvánnyal (angolul
corona a koronavírus írásmódja is). A Business Insider éppen
ezért megkérdezte a mexikói cég kommunikációs igazgatóját,
hogy nem tartanak-e attól, hogy manapság nem cseng igazán jól a
corona szó? Ki iszik olyan sört, amelyet pontosan úgy hívnak,
mint a gyilkos vírust? Igaz, hogy a vírus kínai és a sör
mexikói, de a fogyasztók többsége nem igazán gondol bele ebbe.
“Nagyon hiszünk abban, hogy akik a mi sörünket
választják, azok nem keverik össze a Corona sört és a
koronavírust" – mondta Maggie Bowman kommunikációs
igazgató.
A spanyolban a corona csakis koronát
jelent, de az orvosi angolban korona formájú testrészeket hívnak
így, a vírus mikroszkóp alatt látható formája alapján nyerte
el a nevét. (Forrás: www.hvg.hu | Lengyel
Miklós)
2020. január 30., csütörtök
Blacks of Kinsale Black IPA
Áprilisi írországi kirándulásunk ötödik napján egy kis
körútra vittek barátaink, amely alatt megnéztük Robert’s Cove
és Rocky Bay csodálatos tengerpartját, majd ellátogattunk
Kinsale-be.
Mivel már jó ideje úton voltunk, a sétától, a friss, időnként csípős és sós levegőtől megéheztünk, így betértünk a helyi Dinos étterembe, ahol megkóstoltuk az írek fish and chipsét (hal és szalmakrumpli, ahogy mi mondanánk). A sok jövés-menésben az ember meg is szomjazik, így a roppant finom ebédhez én sört kértem. Valami helyit kerestem, és így esett a választás a Blacks of Kinsale Black IPA-ra.
2020. január 28., kedd
Beamish Irish Stout
A Beamish Írország harmadik legismertebb nagyüzemi stoutja a
Guinness és a Murphy’s után. A corki székhelyű sörfőzdét
1792-ben alapította William Beamish és William Crawford, s több
tulajdonosváltás után 2008-ban került a Heinekenhez. A gyárat a
következő esztendőben bezárta a holland multi, és azóta ezt a
habos nedűt a helyi heinekenes üzemben palackozzák.
2020. január 26., vasárnap
Aranyérmes lett egy magyar sör a világhírű versenyen
![]() |
| Fotó: www.facebook.com/worldbeeridol |
Arany- és ezüstérmet
nyert a 2020-as csehországi World Beer Idol (WBI) nemzetközi
sörversenyen a magyarországi Szent András Sörfőzde. A nemzetközi
szaktekintélyekből álló zsűri 17 ország közel 50 sörfőzdéjének
200 söre közül választotta ki a magyar díjazottakat. Ez az eddigi legnagyobb elismerés, amit magyar sörfőzde ezen a világhírű megmérettetésen elért.
2020. január 23., csütörtök
Galway Hooker Irish Stout
Egy újabb ír sör, ám most egy kézműves habos nedű kerül górcső alá. Már többször is említettem, hogy mostanság egyre nagyobb kedvencem a barna/fekete serital, s ezt a jól összerakott stout-t egyenesen megszerettem. Galway Írország nyugati részén, az Atlanti-óceán partján elterülő kikötőváros, így egyáltalán nem meglepő a névválasztás és a címén szereplő vitorlás/bárka (hooker = bárka).
2020. január 21., kedd
A hétfői vásár: két fesztiválsör
Itt vettem: Lidl (Sepsiszentgyörgy)
LidlSchwarzbier – 2.19 lej (500 ml)
Lidl Wheat Beer – 2.19 lej (500 ml)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
















